2011. január 21. - Megdöbbentő élmény három hónap múltán újra Kolontáron járni, s látni az akkor fotózott házak hűlt helyét. Egy egész terület lett üres, egész utcák lettek síksággá. Csak az utak maradványai utalnak arra, hogy valaha itt település volt utcákkal, házakkal, emberekkel, élettel. Októberben azt mondtam, hogy Csernobil-hangulat. Most még inkább az. Ez a kép emlékezet egy valaha volt településre.

Most erről a képről lehet, hogy olyat fogok mondani, ami Andrásnak nem biztos, hogy tetszeni fog. Én ezt a képet nem publikáltam volna. Azért nem, mert van nem is egy képsorozatod, amiben nagyon is erős helyzetek mutatkoznak, és itt elkezdtél egy helyzetet művészileg megközelíteni, ami helyénvaló, de nagyon rossz eszközzel. Van ez a HDR technika, én ennek a technikai leírását nem fogom megtenni, de kérem Gimét, hogy a többiek segítésére tegye meg, hogy leírja, hogy hogy kell egy ilyet készíteni. Egy biztos: mindegy, hogy minek nevezem, ez egy rossz kópia. A fa ágai mögötti felhős területet, hogy a szoftver rontotta-e el, vagy mechanikusan lett elrontva, nem tudom, de az biztos, hogy úgy néz ki, mintha egy kezdő fotosoppoló belepacsmagolt volna a felhőkbe, és besötétítette volna viszonylag drasztikus eszközökkel, és azt mondja, hogy milyen szép így a fa, mert így olyan, mint egy érhálózat a tüdőben. Erre szerintem semmi szükség nincs. Én is ott voltam ezen a helyszínen, én azt gondolom, hogy ez a kép egy normál expozíciónál tökéletesen rendben lévő kép lenne, és mutathatná azt az élményt, amit te ott átéltél. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ezt ott sikerült neked megcsinálni. Valószínűleg az élmény erősebb volt annál, mintsem ez lefényképeződött volna akkor ott, de ez van, ebből dolgozunk. Ha az ember mindenféleképpen késztetést érez, hogy néhány hónappal az esemény után a helyszínen járva dokumentálja ezt, és utána ezt közölje, és ezt a képet választja, mert úgy gondolja, hogy ez az, ami jól mutatja a helyzetet, akkor ám legyen. De ez a fajta technikai manipuláció, ami itt létrejött ezzel a fényképezési technikával, bizsuvá, giccsé fokozta ezt az egészet. Ez olyan, mintha valaki ténylegesen abból készítene – mint ahogy a cím is szól - képeslapot, hogy katasztrófa turisták majd onnan hazaírnak, hogy itt jártam Kolontáron, majd megyek haza. Én ezt egy nagyon furcsa megközelítésnek tartom. A morbiditását értem annak, amit itt Gime mutatni akar ezzel, hogy ezen a tájon valószínű, hogy soha nem fog tudni senki képeslapot fotózni, mert a természetet sikerült K.O.-val padlóra küldeni, de erre nem kell még egy lapáttal rátenni. Azt javasolnám Gimének, hogy, ha lehet, akkor több időt szakítson arra, hogy képes könyveket nézegessen, ne maiakat. Nem azt mondom, hogy kezdjen el utánozni valakit, hanem azt, hogy minél több információt szívjon magába azokból a vizuális megoldásokból, amiket a kezébe vesz, és ezeket egyelőre még csak gyűjtse, és nem kell állást foglalni. Minél több ilyet begyűjt az ember, egyszer csak eléri azt a kritikus pontot, amikor ezek elkezdenek kifelé dolgozni benne. Ennek lenne itt az ideje. Ez passzív dolognak mutatkozhat, de most jó lenne, ha viszonylag rövid időn belül minél több fotót, festményt nézegetne Gime. Biztos vagyok benne, hogy ezek az esztétikai problémák helyrebillennek. Ezt átteszem szorgalmiba. (hegyi)