Így készül a kenyér.

Kicsit nehéz helyzetben vagyok azért, mert ennél a projektnél én is jelen voltam. Gábor volt olyan kedves, és elhívott fényképezni abba a pékségbe, ahová azóta rendszeresen visszajárunk, legfőképp finom kakaós csigáért és kenyérért. Azért is nehéz a helyzetem, mert ennél a képsornál nem csak a születésénél voltam jelen, hanem az utómunkánál, a válogatásnál is, hiszen ezekből a képekből a kenyérmesterek is kaptak Gábortól kópiát. Az itt látható sorozatnak a fentiek miatt nehezebben kezdem az elemzését. Egy korrekt sorozatot kapunk, amiben Gábor tisztelettel megmutat egy élethelyzetet. Azért élethelyzetet, mert többet kapunk annál, mintsem a szabvány kenyérsütési metódus, talán egy picit túl sokat is. Szép képek is vannak ebben a sorozatban, ugyanakkor, ahogy ezt már sok riport-megoldásnál elmondtam, akkor, amikor az ember a nagyközönségnek bemutatja az anyagot, kell tudni szelektálni. Meg kell találni azokat a képeket, amik jól mesélnek egy adott szituációról formailag is, és érzelmileg is, esztétikailag és tartalmilag is. Ezeket a képeket kell úgy sorba rendezni, hogy a néző számára egyértelmű legyen, hogy miért úgy, és miért azokat a képeket választottuk az illusztráció tárgyaként. Azért mondom ezt így, mert többféle megközelítés is érvényes lehet egy képriportnál: a tárgyilagos is, amikor egy valós sorrendet próbálunk felállítani, például egy ilyen munkafolyamatnál azt, ahogy a kenyér elkészül, de teljesen érvényes lehet az a megközelítés is, amikor érzelmileg közelítünk egy helyzethez, és inkább a formákkal és hangulatokkal dolgozunk, és ezeknek a ritmusát próbáljuk megtalálni. Most ennél a képsornál elvesztettem a fonalat, annyira sok képet kaptunk. Azt megértem, hogy ezekre a képekre a megrendelő kíváncsi, mert ő majd eldönti, hogy miket akar ebből beemelni a maga portfóliójába. De amikor publikálunk a saját belátásunk szerint, akkor döntéseket kell hoznunk, hogy mi az, ami fontos, és mi az, ami nem. Ha most itt gyorsan végigpörgetem a sorozatot, akkor csak számokat mondok, amely képeket én kihagynám: 2, 5, 6, 8, 11, 16, 20. Ezeket biztos, hogy nem tenném ebbe a sorba bele. Hogy csak az egyikről beszéljek: a lisztes zsákok önmagukban nem mesélnek túl sok mindenről, ebben a beállításban rendetlenséget mutatnak a maguk rendezettségében is, de ezekben a lezárt nájlonzacskókban bármi más is lehetne, nem kötelezően tudunk a lisztre asszociálni. Bizalmi kérdés, hogy elhisszük-e az alkotónak, hogy ezekben liszt van. Abban is szigorúnak kell lennünk, hogy mi az, ami esztétikailag és formailag megmutatja például az előkészítés záró képsorát, amikor még a kisületlen kenyerek ezekben kenyérformákban vannak. Itt két irány egyszerre jelentkezik: az egyik képen korrektül látszik a rácsokon tárgyiasultan az, ahogy ezek a kis kenyérfigurák várnak a sorukra, aztán rögtön a következő egy érzelmi megközelítés, a nagy összességből kiválasztottunk egy főszereplőt, és ezt mutatjuk „Házi jellegű” kenyérként, a kis címkéjével pihen és vár. Ez tényleg egy fontos kérdés: ha tárgyilagos akarok lenni, akkor nincs helye a lírának. Akkor menjek végig azon a soron, hogy hogyan keverik össze a lisztet a margarinnal, aztán ebből hogyan gyúrnak kenyértésztát, hogyan lesz ez kiszakítva, hogy kerül bele ebbe az edénybe, utána ők hogy várakoznak a sorukra, majd hogy kerülnek a kemencébe, ott hogy sülnek a kenyerek, és utána miképpen kerül ez vissza a tároló rekeszre, és utána hogyan kerül ez a bolt polcára. Ez is egy megközelítés, és abszolút érvényes, bár szerintem ez kevésbé izgalmas. A következő helyzet az, amikor azt mondjuk, hogy érzelmileg közelítünk meg. Akkor van helye azoknak a képeknek, mint ami most ennél a képsornál akár a nyitó kép, vagy az említett magányos kenyérkatona, vagy akár azok a mozdulatok, amik jellemzőek erre a munkafolyamatra. Én azt preferálnám, ha hosszabb expozícióval a mozgás is meg tudna jelenni a képen. Van több nagyon jó példa erre: 12, 14 és a 15-ös képek, kifejezetten az utóbbi az, ami azért jó, mert egy portrénak is felfogható: a mi pékünk a kenyérlapáton épp a kemencébe tolja a kenyértésztát. Ezek fontos dolgok, sokkal fontosabb, mint hátulról az harmadik kép, ahol egy statikus formát látunk, péklapáton ott ülnek ezek a kenyerek. Ami itt mozgás fellelhető az, hogy valaki a háttérben a kenyértartó rácsot odébb tolta, és az bemozdult, de egyébként megfagyott a történet. Azt mondom, hogy menjünk oda vissza, most már nagyjából tudjuk, hogy mi újság, szerintem szeretettel fognak minket ott fogadni, tudjuk, hogy hogyan megy ez az egész, láttuk a munkafolyamatokat, szerintem volt idő arra is, hogy végiggondold azt, hogy mit szeretnél csinálni. Ők is annak örülnének, hogy ha a szubjektív, érzelmi megközelítésedet hagynád érvényesülni. Megvan a korrekt anyag, ha korrekt kép kell, ezeket megcsináltad. Ezt visszaadnám ismétlésre azzal, hogy próbáljuk meg azt, hogy visszamegyünk, és csináljuk meg az érzelmi megközelítést, hogy Gábornak mi a fontos ebben. Dolgozzunk az érzelmekkel. Mit jelent ez a gyakorlatban? Közeliket, hosszú expozíciókat, és olyan kompozíciókat, aminél az ember és a kenyér viszonya érvényesül. A tésztáé, a kezek, a mozgások, az a fáradhatatlan munka, amit ezek az emberek ehhez a kenyér történethez hozzáadnak. Ezekre kellene most rátenni a hangsúlyt. Az biztos, hogy ez nagyon sok kép, mint bemutató. Ismétlés. (hegyi)