Nagyon örülök annak, hogy Ágnes egy új területet fedez fel. Ez a többieknek is példa lehet arra, hogy érdemes ezzel foglalkozni, és egy izgalmas terepre juthatunk. Most én nagyjából hívószavak szintjén szeretném a párhuzamokat bemutatni, úgy is mint optikai csalódás, ahol ismerjük azt a kehely-grafikát, ami két egymással szembenéző portréból áll össze, de ide hívhatom példának akár a plakátművészetből a Modiano plakátokat is, és azt is kell tudnunk, hogy a fotogramok világa előszeretettel használja a fény és árnyék játékát, hiszen erre is épül. A fotogram technikája remélhetőleg nem tűnik feledésbe a digitális kor miatt. Ezeket a párhuzamokat azért hoztam ide, hogy térbe tudjuk helyezni magát ezt az alkotást. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezeknél az egyszerűsítéseknél, mivel csak az árnyékkép körvonalai mutatnak értelmezhető felületeket, és a tónus is csak a feketére és a fehérre, vagy mindenképp valami két szélsőséges tónusértékre korlátozódik, ezért nagyon nagy szerepe lesz a kompozíciónak. Egy mindennapi példa az, amikor akár az óvodában a gyerekek ollóval papírból vágnak ki ilyen figurákat, de ide tudom hozni azt az árnykép előadás irányvonalat is, ami szintén a 20-as években volt nagy divat, amikor figurákat kivágtak papírból, és egy erősen megvilágított háttér előtt mozgattak fapálcikákkal. Ez tulajdonképpen a bábozáshoz hasonló előadásmód volt, egy nagyon érdekes és izgalmas terület. Ennek egy egyszerűbb, gyorsabb és populárisabb műfaja volt, amikor kávéházakban készítettek pillanatok alatt kisollóval sziluett alakokat, amiket aztán utána felragasztottak egy kartonra, és odaadták a delikvensnek. Itt is az volt mindig a szempont, és a kérés, hogy felismerhető legyen a modell abból a pár körvonal-elemből, ami létrejött. Ez mondhatóan a karikatúrának egy speciális válfaja.
   Ennél a képnél most azt látjuk, hogy a szerző portréja van a kép bal oldalán, egy jól felismerhető profilkép, és a kép jobb oldalán egy másik körvonalat láthatunk. Ha a profil egy teljesen oldalról készített profil lenne, akkor nem látnánk a szempillát, tehát erre is odafigyelt az alkotó, hogy a szemet és a szem helyét jól tudja érzékeltetni. Látunk egy másik, elvontabb formát is. Ennek a megfejtése az, ami jelen pillanatban kérdés. Valószínű ez a kamerát tartó kéz lehet, de erre nincs utalás. A kompozíció nagyon jó, ez az enyhén átlós megoldás nagyon tetszik, az is fontos, hogy nem csak a sziluettet hagyta meg Ágnes, a saját arcát, hanem vele szemben egy másik formát is mutat. Ott látnám még a további kísérletezés terepét, hogy ezt a profilt mivel bolondítjuk meg. Mi az az ellentétpár, mi szerepel a képnek a jobb oldalán? Ez nagyon nem mindegy, mert itt jön elő az, hogy a tömegelhelyezés mekkora szerepet kap a fotográfiánál. Azért is szeretem ezt a képet, és azért is tartom nagyon fontosnak a többiek szempontjából is, és nagyon szeretném, ha erről a hozzászólásokban beszélnénk, mert egy jó példája annak, amiről én sokat szoktam beszélni a képelemzéseknél, hogy a folthatás, a tömegelhelyezés hogyan is néz ki egy fotográfiánál. Most tessék elképzelni ezt a képet úgy, hogy ez nem egy sziluett, hanem tessék megtölteni tartalommal. Tehát vegyük úgy, mintha látnánk a szájat, a szemet, a kezet, ami tartja a kis kamerát, a háttérben ott lenne egy külső helyzet, fák, virágok, bokrok. Máris egy teljesen más irányt vélhetünk felfedezni, miközben, amikor azt mondom, hogy a tömegelhelyezés egy fontos kérdés, akkor én mindig erre próbálok utalni, hogy tessék elképzelni csak a sziluetteket, azokat a tömegeket, amiket az egyes formai elemek által határolt tér képvisel. Itt van egy eklatáns példa, ezt jó, ha megfigyelitek, és a saját munkáitoknál is alkalmazzátok. Ebben segíthet az, ha az ember kicsit hunyorít, nem olyan éles képet lát, és máris előtérbe kerülnek a formák és a képek. Én ezt egy jó képnek tartom, ott kellene egy kicsit tovább mozogni, hogy mi történik a kép másik oldalán. Ágnesnek erre megadom a három csillagot úgy, hogy a harmadik csillag annak szól, hogy egy új területet fedezett fel, ez egy megelőlegezett csillag. (hegyi)
értékelés: