Ha jól látom, ez valami városrészlet lehet, ahol a lemenő nap sugarai a jégfoltokon csillannak meg, és ebben a havas helyzetben áll egy kis manócska. Az az egyetlen bajom ezzel a megoldással, hogy most kompozícióban annyira szélre került, hogy ez akkor lenne érthető, ha ellenpontozná ezt a fény játéka. De ez a fényjáték körülbelül 2/3-nál véget ér. Tehát, ha ezt a kompozíciót választom, akkor a kép jobb oldalából lehetne vágni legalább egy ujjnyit, és akkor ez helyrerántódna. Másrészt, a magány és a hiány érzete mindig valamilyen szinten személyes, belső, de nem valamilyen emelkedett érzés. Ez a fajta ábrázolás, amikor ennyivel magasabb vagyok a szereplőnél, távolságtartó megközelítést ad, tehát dokumentál, rögzít valamit, de nem vonódik be. Mivel nem a saját ábrázolásomról van szó, mint alkotó, hanem valakit, mint modellt használok a közléshez, nekem a modellel kell valamilyen kapcsolatban lennem, és ahhoz, hogy a magány, a hiány érzete a nézőben is elinduljon, ahhoz nézőpont szinten ahhoz a szinthez kell tudnom közelíteni, ahol a szereplő van. Ezért ez most nekem kicsit még pontatlan. (hegyi)
értékelés: