Három képből álló sorozatot látunk. Az első és a második kép is egy jó kompozíció, izgalmas ritmusok. Ezekhez képest a harmadik kép értelmezhetetlen. Olyan, mintha Ágnes elkezdene valamit, és közben elfogyna a szusz. Fölállok, elkezdem mondani, hogy „Talpra, magyar, hí a haza”, és aztán nem fejezem be, hogy „Itt az idő, most vagy soha”. Pedig a kulcsmondatot el kell tudni mondani. Ha itt elkezdtem egy ritmussal játszani, akkor a befejezést is a ritmusoknak ebben a feszességében kell megtartani. Itt a harmadik kép elgyengül, és elmegyünk lírába, hogy jaj, szegény kis ibolyák mennyire megfáztak a hóban. Hát, igen, megfáztak, de így jártak. Értem én, hogy ez lenne az áprilisi télnek az igazolása, de a végére ez szájbarágósra sikerült. Az első két kép rendben van, a harmadikkal nem tudok mit kezdeni, és ettől az egész megborult, sajnos agyoncsapta a harmadik kép az első kettőt. Azt mondanám most, hogy ismétlés, legalábbis ki kellene egészíteni egy olyan harmadik képpel, ami ugyanebben a kompozíciós rendben tud dolgozni. Ez most nehezen megvalósítható, mert szerencsére már nincs tél. Visszaadom ismétlésre, abban kicsit bizonytalan vagyok, hogy mikor születik meg ennek a folytatása. Ha lehet, akkor ne felejtsük el, hogy ezzel még kellene dolgozni. (hegyi)