Van az egész képben valamiféle 70-es évek fíling, valószínűleg a környezetből, a tárgyakból adódik ez, de az egész olyan, mint egy Dési Huber rajzszakkör ellesett pillanata, csak itt az alkotó hosszú expozícióval, és a kis zseblámpájával a mai korra jellemző módon rajzol, nem a hagyományos szénceruzával. Ha a címmel kell valamit kezdenem, akkor én ezt tudom mondani, hogy van ebben egy kettősség: a modern megoldás, és maga az az archaizálás, ami a falra ragasztott képekről szól, a kis sámliról, az íróasztalról, a függönyről, szóval érdekes helyzet, miközben nagyon elmosódottan bár, de látjuk az alkotó nyomait is árnyékfoltokként. Ennél talán picit hosszabb expozíció a testre, ha kevésbé mozogsz, miközben ezt a gyakorlatot végzed, jobbat tett volna, a foltokban a testiség jobban felismerhető lenne, mert így most túlságosan éteri a dolog. Ezt a forgást egy lemezjátszó tányér is létrehozhatná, tehát ehhez az ember se nagyon szükséges. De mint megoldás, abszolút elfogadom, és tessék megfigyelni, hogy ha a kép értelmezésének az időtengely formáját nézzük, akkor a kép bal oldala most nyitott, és érdekes, mert nem nagyon indokolja semmi, hogy az oszlop után még folytatódjon ez a kép. Van ebben valami olyan érzelmi megközelítés is, hogy a múlttal még nincsen a kapcsolat teljesen rendezve. Megvan a leckemegoldás is, Gime, de szeretném, ha ezt a leckemegoldást nem fejeznéd be, hanem kaphatnánk több meglátást is. (hegyi)
értékelés: