A fraktálok „önhasonló”, végtelenül komplex matematikai alakzatok, melyek változatos formáiban legalább egy felismerhető (tehát matematikai eszközökkel leírható) ismétlődés tapasztalható. Az önhasonlóság azt jelenti, hogy egy kisebb rész felnagyítva ugyanolyan struktúrát mutat, mint egy nagyobb rész.

Nagyon jó a megfigyelés, és Gáborra nagyon jellemző az, amit látunk. Fontos, mert többször hallhattuk az életünkben azt, hogy fraktál, és látunk ilyen számítógépes bigyókat, amik engem a penészvirágra szoktak leginkább emlékeztetni. De sem a leiratát nem biztos, hogy mindenki elolvasta, hogy ez mit jelent, sem a valóságban nem biztos, hogy tud hozzá mit kötni. És itt van a valóság ábrázolásában Gábornak a nagyon nagy erénye, hogy megmutatja nekünk, hogy mi is az, hogy fraktál. Az első kettő kép tökéletes párhuzam, a harmadik is, de ha már ekkora lépést teszünk, akkor ne három képnél álljunk meg, hanem mondjuk ötnél, és várnék további párhuzamokat. Mert most pontosan a színugrás miatt, hogy a zöldből egyszer csak a testszínre váltunk, abszolút csakis esztétikai értelemben, megbillen a képhármas. Ettől még én ezt egy tökéletesen elfogadható iránynak tartom, el tudom azt képzelni, hogy Gábor, ha csinál ebből egy sorozatot, ahol mindig három helyzetet mutat be, és ezek a helyzetek nem csak a fraktálokkal foglalkozik, hanem például az aranymetszéssel is, és bármi matematikai képletnek a természetben való fellelhetőségéről, és mindig didaktikusan követi a saját rendjét, hogy két természeti megjelenésű valami, és egy emberi testtel kapcsolatos valami, akkor ezt, mint sorozat, el tudom képzelni. Most, egy picit ettől idegenkedem, de maga a megoldás tökéletesen rendben van, a Rezonancia leckére egy egészen kitűnő meglátás, úgyhogy megvan a leckemegoldás, Gábor, le a kalappal, a meglátásod tökéletes. (hegyi)
értékelés: