Egy belső történetet mutat itt Ágnes, Manócska segítségével, aki bemutatja a kedvenceit, az ő kis emlékeit, amik neki fontosak, és ez egy olyan történet, amivel lehet játszani. Én azt mondom, hogy Manócska, ha ennyire központi figura, akkor lehet egy szereplője is ezeknek a történeteknek, amit Ágnes megfotóz. Vele lehet kirándulásokra menni, el lehet vinni barátokhoz portrézni, eseményekre, ott lehet velünk Manócska, és akkor az ő szemszögéből nézzük a sztorikat. Tetszik az, hogy ennyire dinamikusan használja Ágnes ezt a helyzetet. Amivel problémám van, az a mélységélesség, hogy Manócska szinte egyik képen sem éles. Minden más igen, de ő nem. Ettől nekem egy kicsit problematikus a dolog, mert Manócska a főszereplő, a viszonyrendszer tekintetében legalább annyira fontos az ő szerepe, mint amennyire fontos az egyes képalkotó elemeknek a szerepe, amikre rámutat. Ha Egyiptom és Regensburg fontos, akkor Manócska is fontos, ha fontos a háttérben a falvédő, ráadásul ott van egy kis társa is, akit nem ismerünk még, akkor a főszereplő is fontos. Ha Ágnes tényleg kedvet kap ahhoz, hogy ezzel a kis figurával jászon, akkor kell keresni neki még más ruhácskákat is, tehát nem mindig téli öltözetben kell őt mutatni, lehet ő strandruhában, viharkabátban, sokféle dolgot el tudok képzelni. Az ötlet jó, tetszik. (hegyi)
értékelés: