Gime, én most nagyon egyszerű leszek, bocsásd meg nekem, hogy ennyire vulgárisan fogok fogalmazni: a bácsit itt hagyták, mert megállt pisilni, és közben meg elment a vontatóautó a lakókocsitól, mert túl sokáig szöttyögött, most jól megjárta szegény. Körülbelül ez jön nekem ebből a képből ki. Ebben a tartásban, az az ember, ott, a mező szélén mit csinál? Miről akarunk most mesélni? Arról, hogy találtál egy lakókocsit az út szélére kirakva, akiben lakik valaki? Megint azt mondom, hogy olyan szinten távol vagy, annyira nincs közöd ehhez az egész történethez, mert bátortalan voltál, nem mentél oda, nem akartál kommunikálni, távolról leképezel valamit, és azt gondolod, hogy ezzel megoldottad ezt a problémát. Tónusrendjében az ég része abszolút beteg, miközben megvolnának ezek a tónusok, mert az előtérben látom, hogy ott vannak a középszürkék, de akkor minek hagyok ekkora eget, miért kell ekkora teret hagyni? Meg lehet ezt úgy is mutatni, hogy közelebb mész, a lakókocsi meg a bácsi mögött ott marad az a nagy mező-tér, azzal már lehet mit kezdeni, az jól viszi a szemet, meg utal is arra, hogy itt egy magányos helyzetről van szó, de ha közelebb megyünk, akkor nem kell ennyit bóklásznom a képen ahhoz, hogy rájöjjek, hogy ez a lakókocsi ki van támasztva kövekkel. Nem tudom érted-e, hogy mit akarok mondani, hogy ebből a távolságból, ha nem vagy hajlandó közelebb menni a modelljeidhez, ha mindig ekkora távolságot tartasz, az azt jelenti, hogy bátortalan vagy, hogy a saját érzelmeidet nem mered fölvállalni ezekben a helyzetekben, akár érdektelenséget is jelenthet, hogy téged csak a formai szépség érdekel, de a történet nem. Ez probléma, mert a fotó csak másodrendjében a formáról és a szépségről szól, a történet nagyon fontos dolog, főleg egy ilyen riporthelyzetben. Ezt a képet most visszaadom, ez így nincs megcsinálva. Ismétlés. (hegyi)