Egyre több az ilyen elhagyott, pusztuló ipari épület.

Egy öt képes sorozatot kapunk Gábortól, nagyon érdekes helyeken jár Gábor, és nagyon jó az, amit fénytani megfigyelésként közöl velünk, utalnék itt vissza egy saját régi képére, amit egy hajógyári dokkról szólt, egy kikötőről, nagyon hasonló ott is a fényviszony. Amit látok, azzal nem vagyok elégedett. Azért, mert valaminek valamihez kell viszonyulnia, valamilyen viszonyrendszert ki kell alakítani. Nézem az első képet: dől hanyatt ez az épület. Nem az a baj, hogy dől, mert ha ezt meg tudom ideologizálni, hát dőljön, de semmi nem áll semmivel. Ha megnézzük, akkor olyan exponálási pontot talált magának Gábor, hogy nem csak hanyatt dől az épület, hanem oldalirányban is ki van ez tekeredve, tehát az egész perspektívája valahogy el van romolva. Még az is segített volna, ha a kép oldalából azokat a részeket, amik ennél a házfalnál, mint határoló részek megvannak, ott meghozok egy döntést, és ott hozom meg a vágást, kevésbé lenne irritáló ez a perspektívatorzulás, ugyanis ennél a képnél, ami igazán izgalmas, az az üveg, a törött üvegtáblákon megcsillanó fény játéka. Minden többi már ennek csak körítése. A következő kép egy jó ritmusú kép, mint képsori kép, önálló képként nem lenne nagyon jól értelmezhető, de a képsorba beleillik, hiszen közel jutottunk, és egy titkot szeretnénk megfejteni. Aztán bejutunk ebbe az épületbe, és hirtelen fölénk magasodik ez az egész szerkezet a maga struktúrájával. Megint azt mondom, hogy nincs eldöntve tömegelhelyezésben az, hogy mi mivel, hogyan dől, és hogyan áll. Az a daru, ami a képet átlósan átszeli nagyon érdekesen, de mégiscsak elforgatja ezt a képet, amit jelen pillanatban nem húz vissza a kép jobb oldalán lévő struktúra. Itt megint azt mondom, amit az első képnél, hogy nem jó helyről exponáltál, Gábor, ezt nem innen kellett volna megfotózni, és nagyon nagy az ugrás az első és e között a kép között. Van egy titok, és egyszer csak meztelen a király, levetkőztetted. Ennek egy részképét kapjuk a következő képen, ezt az ismétlést annyira nem tartom erősnek, hogy ezt a „Teherbírás 5 tonna” feliratot megmutassuk újra, ez olyan, mint egy viccnek a poénját kétszer mesélnénk el, aki akarja, az észreveszi, hogy miről szól a dolog, és a címben erre már egyébként is utaltál. Majd lezárásképpen újra kijutunk ebből az épületből, mint egy búcsú, és megint csak egy részképet kapunk a rácson keresztül. Nekem gyors a ritmus, és nagyok a ritmusváltások a történet közepénél olyan mesét kezdesz el mondani, ami nincs kifejtve, miközben a történetet záró képhez viszonyítva nagyon nagy ugrást vélek fölfedezni. Gábor, én nem tudom, hogy vissza tudsz-e ide menni megismételni, a történet, mint ötlet, nagyon jó, vannak benne jó momentumok, de nagyon slendrián a megvalósítás. Erre oda kellene figyelned, mert ha eltelik 20, 30, 40 év, és ez a kép marad, akkor már nincsen másik kép, amiből ezt a helyzetet rekonstruálni lehetne, és akkor azt fogjuk nézni, hogy ez a fotós, akit nem is biztos, hogy ismerünk, bizony-bizony eléggé elbénázta ezt az egész rendszert, miért nem csinált egy rendes képsorozatot? Gábor, ha vissza tudsz menni, akkor kérnék egy ismétlést. (hegyi)