Én sok minden képet el tudok képzelni és fogadni, és örülök annak, hogy mintha a Feri mostanában nyitná a palettát, amit ő megmutatott, és újabb szobákat nyitna ki magából, hogy ez is Mácsai meg ez is Mácsai, mégis azt mondom, hogy ennél a képnél azért már lényegesen koncentráltabb képeket is kaptunk már a Feritől. Ez egy nagyon lazán odavetett megoldás, amit köszönök, de én ezt áttenném a szorgalmiba, mert ha elkezdeném nagyon cincálni és elemezni, akkor nem biztos, hogy ez a kép megállna a lábán. Nagyon röviden, hogy mire gondolok. Itt van egy híd, ami vezet valahová, keresztül a képen, és ez az egyenes vagy perspektívavonal ez nem találkozik, nem folytatódik, a képen kívülre mutat; a híd mögött van egy nagyjából vízszintes út, aminek szintén nincsen a horizont jelölésén kívül más szerepe, aztán ezen a domboldalon vannak ilyen fűpamacsok a hó között, de itt sem látok felvezető utat, majd a kép jobb oldalán, nagyjából aranymetszés szintjén kezdődik egy útszerűség, aztán ez úgy tűnik, mintha felvezetne ahhoz a kis házhoz, ami a hegygerincen van, de igazából ennek a háznak a híddal és a történettel nincs nagy kapcsolódása, ráadásul ha már beszéltünk a személyességről, akkor én ezen a képen nem nagyon látom a Ferit – nem azt mondom, hogy neki bele kellene nevetnie ebbe a képbe, vagy beleintegetnie, de hiányolom azt a fajta személyes közlést, ami más képein jelen tud lenni, még akár azokon a képein is a Ferinek, mint pl. az anyósülésen című, amit én nem tartok annyira erős képnek, inkább egy stílusgyakorlatnak, de annak emellett is megvan a személyes kontaktusa. Ennél a képnél én ezt nem igazán érzem, és még abban sem vagyok biztos, hogy ez lett volna az optimális pont, ahonnan ezt a képet el kellett készíteni, úgyhogy én ezt átteszem a szorgalmiba. (hegyi)