Tulajdonképpen egy sorozat következő állomása az, amit itt látunk, kétszeres keretezésben, és azt mondanám, hogy a kettős keretezésben lévő történet az előző portré arc nélkül képekkel együtt, akár képsorként is értelmezhető, és továbblépéseket is mutat, a befáslizott láb, és a két összezárt lábfej amelyek szégyenlősen, de még mindig a gyöngyökkel mesélnek nekünk, ugyanakor azt hadd mondjam el, hogy a kétszeres keretezéssel kapcsolatban, hogy a belső keret hogy úgy mondjam, egy picit slendriánabb, vagy bizonytalanabb. Tehát ezt a keretezési módot picit át kellene gondolnia a Camillának, de a két disznó így is megvan a képre - mondja Szőke. Én még annyit szeretnék hozzáfűzni - szól Hegyi -, hogy itt van egy nagyon jól látható trükk, hogy az egyik láb a fáslinál nincsen befejezve, és ilyen trükköket főként aktfotóknál szokás alkalmazni, hogy akár egy fekete drapériával takarva, akár fotó vagy labortechnikai módszerekkel így hozunk létre egy torzót, és ezzel fókuszálunk a megmaradt formákra, amelyeket a takarásból kihagyunk, tehát ez egy ismert és használt megoldás, de mégis, azt kell, hogy mondjam, hogy ennél a képnél egy picit idegenül hat, mert mintha nem lenne elég biztos az alkotó abban, hogy az a gesztus, amit a cipős és a mezítlábas lábak létrehoznak, ami a gyöngyökkel díszített és a fásliba burkolt lába között van, hogy ez a két láb egymáson helyezkedik el, tehát mintha nem lenne eléggé biztos abban, hogy ez a gesztus elég, és elmondja azt, amit ő akar, és erre szeretne ráerősíteni, de erre a ráerősítésre jelen esetben nincs szükség, sőt, ebből a környezetből ez nagyon kiugrik, kirívó, és nem csak arra gondolok, hogy technikailag szebben is meg lehetett volna oldani ezt a vágást, hanem arra, hogy nem illik ebbe a világba, nem illik bele ebbe a közlési jelnyelvbe, amit Camilla képein látunk és elfogadunk és szeretünk, tehát szerintem bízzon annyira önmagában a Camilla, hogy a gesztusai eredetiek és ötletesek, és fontosak. (szőke-hegyi)
értékelés: