Fejhangon visít sirályok falka
Övék a tó, míg meg nem telik balga
Kiránduló néppel, siserehaddal,
Kik újra támadnak jövő tavasszal,
Addig magányosan parázslik az alkony
Aztán újra "Apartman mit Balkony"...

Mivel én a gépen nézem ezt a képet, nekem az jutott eszembe, hogy a Karl May történetei (Az Ezüst-tó kincse) valahogy ezen a tükröződéses, akvarellszerű képen, aztán közelebb mentem és láttam, hogy ezek nem argentin tűzlegyek, amik nekem szétcsípték a lábamat, hanem madarak, de messzebbről egy kicsit olyan, mintha az arany-tó kincse hullana az égből, fentről, bele az arany tóba, mint szurokeső, azt akarom ebből kihozni, hogy nagyon érdekes az, ahogyan ezekkel a pici kis pöttyökkel dolgozol, és én értem, hogy itt tulajdonképpen egy esti, demerungos hangulat van, ahol a középtérrel, a madarak repülésével játszottál. Viszont az a finom foltrendszer, ami a háttér, ebben a furcsa, ködös színvilágban megjelenik, az, hát, zavarja a madaraknak a foltrendszerét. Nem érezni a teret, egy kicsit olyan, mintha az optikára ráestek volna koszok, és attól ilyen furcsa lenne a kép. Ha létezik ezen a gépen vario, vagy közelebb kellett volna menni, hogy a madarak valahogy nagyobb hangsúlyt kapjanak, vagy pedig még tágabban kellett volna ezt közvetíteni, ezt az őrületes csendet közvetítő tó, amin ezek a madarak megjelennek megpihennek. Úgyhogy én örülök ennek a képnek, de az ősz leckére visszaadnám ismétlésnek. (szőke)