Ennél a képnél - és utána még következnek ilyen képek – nem vagyok 100 százalékig biztos, hogy az a fajta tónusrend, ami kialakul, ez a szürkés, fátyolos tónusrend, az minden egyes helyzetben indokolt-e. Tehát én mint néző abban vagyok bizonytalan, hogy ez tudatos képelem, vagy pedig egy technikai hiba. És hogyha a nézőben ez fölmerül kérdésként, akkor ott valamit rendezni kell. Egyébként nekem a vágy kategóriában ez a kép működne, csak nagyon szűkre van valamiért komponálva. Tehát vannak formák és ezek a formai megfelelések ezek nagyon szépek lennének, ez a talán gitártest vagy nem tudom én mi lehet ez az íves forma, én annak saccolom, ennek az íveinek a hasonlatossága az emberi formákhoz, akár a szájhoz, akár az arcélhez ez nagyon fontos. Ugyanakkor volna még egy fontos közlés. Ez a szem és a fátyol. És ez a roncsolástól és ettől az elidegenítő szürkés helyzettől és attól, hogy nagyon szűkre van vágva, nem kapja meg azt a fontosságot, mint amit itt egyébként a gitártesttel, vagy ezzel a hullámformával létrejön. Tehát én ezt visszaadnám a Camillának, hogy ezt még egy kicsit gondolja át, hogy hogy lehetne ezen finomítani. Én szeretem a fekete-fehér képeket és én nem azt mondom, hogy most mutassa meg ezt színesben, de mégis amit mondok az erre fog utalni és most lehet, hogy bolondnak fogtok nézni, úgy kéne ezt lefotózni fekete-fehérben, hogy több szín legyen benne. Nem tudom, hogy érthető vagyok-e? (szőke–hegyi)