Szintén dokumentumképet látunk, aminek a lényege az, hogy egy asszociációt használ az alkotó, egy modern szoborkompozíciót emberi alaknak, egy táncosformának, cirkuszi bohócnak tekint a háttérben lévő zászlókkal együtt. Mint egy revü, olyan. Ilyen értelemben jónak tartom a képet, azért, mert megint az történik az estiskolán, hogy kezdünk kiemelni, rácsodálkozni, meglátni, megérinteni a körülöttünk lévő világot. Igenis ez azt jelenti, hogy bennünk összehasonlítások történnek, értelmezések zajlanak, véleményünk van a különböző körülöttünk ható látványelemekről. Talán annyit mondanék a Katinak, pontosan azért, mert látható itt a munkáiban, gondolok itt a szürke-vörös képre, az abban lévő érzelmi töltésre, hogy a vágy kategória alkalmas arra, hogy azt a benne lévő személyes attitűdöt is elhelyezhesse ebben a munkában. Pontosan az eddigi munkái miatt is mondom ezt, hogy ezen már a Kati túllépett, hogy ránéz a világra és meglát benne valami – tegyük hozzá, hogy az absztrakt, avantgarde alkotás amit itt látunk az egy könnyű préda, hiszen azt egy szobrász művész már elkészítette, és abból könnyű asszociálni olyasmire, amire nyilván az adott építész vagy szobrász is már predesztinálódott. Ő azt már oda megalkotta. Ezért azt a pici kéznyomot hiányolom a képben, ami a Simon Kati előző alkotásaiban már megvolt, tehát azt mondom, ezen lépjünk túl, és mindig tegyük oda a kézjegyünket, menjünk mélyebbre magunkban és úgy tedd oda a Simon Katit. Két disznó, és a vágy kategóriában nyugodtan lehet majd ismételni. (szőke)
értékelés: