(téli kutya)

Ez a házi kedvenc kategóriába is érkezhetne. Nagyon szeretem a megjegyzését Hápcinak, ugyanis zárójelben az van, hogy téli kutya. Az utóbbi időkben azt mondom, hogy ez egy, nem tudom, hogy ezt így akarták, vagy véletlenül a Pedellus csak ennyit gépelt le, de akárhogy van, ez az utolsó időszakoknak számomra az egyik legörömtelibb hozzáfűzése, mert annyira szikár, Örkény egypercesei jutnak erről eszembe, hogy gyakorlatilag mindent elmesél. Szeretem a címét is, mert hogy fonetikus, tehát háp-ci, az jelentheti a telet, jelentheti a kutyust, jelenthet sok mindent. Nem ott van az élesség ahol kéne, ott mozog ahol nem kéne, szóval minden tekintetben szeretem ezt az egészet, mert olyan spontán és olyan egyszerű ez a kép. Megmondom őszintén, nem szoktam összehasonlítani képeket, eddig az Estiskolán ott láttam hasonló jellegű, szeretet teli fotókat, ahol macskás tulajdonosok voltak, akik ugyanígy a kis állataikat megfigyelték és, itt nem csak egyszerűen egy kutya bemutatást látok véleményem szerint, mert nem így szoktuk a kutyánkat bemutatni. Lefekszünk oda a földre és amikor olyan szépen beáll…, itt olyan esendő az egész, olyan kutyás ügy amit itt látunk. Ez az én véleményem. Én szeretem mozgás házi feladatra Simon Katalin képét és megvan a három disznó (szőke)
értékelés:

Szabadságra megy.

Hát, én ezt a gyermekkor leckébe át fogom tenni, mert ez nem csendélet, de ha továbbmegyünk, akkor a gyermekkorra bizony jellemző, hogy csinált ökörségeket az ember, akár azt is, hogy a troli vagy nemtudom milyen drótra feldobta a cipőjét vagy az osztálytársáét, úgyhogy ez a gyermekkor leckére ez egy nagyon jó megoldás, és a csendélet leckére a meghatározást legyen szíves a Katalin elolvasni, mert várok ám tőle egy csendéletet, mert ha hozzányúlt ehhez a témához, akkor szeretném, ha elkezdene foglalkozni ezzel a csendélet dologgal. Ez sokat fog segíteni neki később fényekben, kompozícióban. Ez a kép egy nagyon jó helyzet, nagyon szeretem, még akkor is, ha az a két cipő formailag összeolvad egy kicsit; egyetlen pici kérdésem van, az se 100 %-osan, hogy a kép bal alsó sarkában van egy drót, meg kiégett kicsit ott a történet, és én azt ott lehet, hogy kijavítottam volna, de azt mondom, hogy ennyi hiba még belefér, ennyi hiba a személyesség is, és el tudom fogadni, és átéve a gyermekkor leckére én megadom erre a három disznót. (hegyi)
értékelés:

Azénkutyám

Egy valószínűleg képsorozatnak láthatjuk itt a képét, akkor is úgy értelmezném ezt, ha nem készített az alkotó egy sorozatot erről az élőlényről, vagy kutyusról, mert akár valójában exponálódtak azok a képek, amik egy háziállat mindennapjait figyelik, mutatják be, a kutyus figyel, alszik, fut, simogatható, akár ezek le lettek exponálva, vagy csak fejben történtek meg az alkotó megfigyelései, az biztos, hogy abból a nagy sorozatból egy kiemelés ez, egy olyan kiemelés ami akkor tud megszületni, ha egy állattal, egy állat életmódjával szoros kapcsolatban létezünk. Itt egy kiemelt, talán játékos pillanatot lehet látni, amikor a kutyusnak odaadják, vagy éppen megszerezte a botot, amit el szoktak dobni, és látszik a képen, hogy a kutya teljes extázisban arra figyel, hogy mint vadászó lény megszerzi a zsákmányt, a táplálékot. Ilyen értelemben tulajdonképpen a természetképek kategóriájában egy jó megfigyelést látunk, már az oldalon készültek madarakkal, bogarakkal kapcsolatban hasonló képek. Még egyszer mondom, ezeket a megfigyeléseket akkor csíphetjük el, ha folyamatosan megfigyeljük az állatot, a viselkedését. Jónak tartom a házikedvenc kategóriára ezt a képet, mert irónia van benne. Eddig erre a kategóriára többnyire kedves, aranyos, szerethető állatokról kaptunk képeket, míg itt a megjegyzés is csak annyi, hogy az én kutyám, mégiscsak valamilyen büszkeség is bennevan, pedig a kép bekeretezve, poszterként egy hálószobában pl. nem biztos, hogy mindenkinek nyugodt éjszakát adna. Hiszen félelemkeltő a szem, a fogak, bár a felső szemfogak mintha nem annyira lennének hegyesek, koptattak. Ami megjegyzés lehetne, az az, hogy ennek a jellegzetes harci pozíciónak a fülek tartása is fontos részei, és a felső fül jó lenne, ha része lenne a képnek. Jelenleg picit szűkre van vágva a kép, hogy a félelmetes fej legyen a központban, de ennek az egész mozdulatnak maga az egész gesztus, formarendszer megkíván egy bizonyos tiszteletet, és így jó lenne, ha az a fül is ennek a része lenne. (szőke)
értékelés:

4 képből álló képsort látunk, és érdekes, hogy azóta került feladásra a riport lecke, és a riport leckére azóta érkeztek is már megoldások, amiket majd fogunk is akkor elemezni, de érdemes a lecke beküldőknek elgondolkodni azon, hogy a riportnál nagyon fontos a történet időbeli megjelenítése, és ez ennél a képsornál nagyon erőteljesen látszik. A képsor eredetileg a házi kedvenc kategóriára lett beküldve, de itt most ezt áttesszük a riport kategóriába, mert ez a képsor nem a házikedvencről szól, hanem súlypontosan Diane Arbus képei kapcsán őrületes kritika, őrületes szocio, szarkasztikus, a valóságban gyökerező szürrealizmus fogalmazódik meg benne. Hát ez egyáltalán nem a macskáról szól, hanem a macska minősíti, a macska értékeli egy egészen furcsa kapcsolatot. Ez a riport kategóriájában nagyon pontosan fedi azt, amiről már beszéltünk, hogy mit értünk riport alatt, ugyanakkor egy olyan többletet is ad, hogy az állat-ember kapcsolata elmesélődik, ami miatt riportként nagyon erős a képsor. Itt a macska egy eszköz egy személy életének, attitűdjeinek, jellemének, vagy érzelmi állapotának a bemutatásához. Akár szólhat ez a magányról, akár szólhat ez az időskorról, a szeretetről, a ragaszkodásról, a mankókról, amit az emberek használnak az életükben hogy stabilizálják magukat. Itt látszik, hogy egy már-már fojtogató szeretet jelenik meg, a képsor által, és ez a szeretetéhségről is szól, akkor, amikor ez a főszereplő hölgy ezzel a kis állattal játszik, vagy vele játszva, őt helyzetbe hozva a kapcsolatukat megmutatja. Mind a négy képre szükség van, és a képsor jó ritmusban van elosztva, az első kép egy felvezetése ennek a helyzetnek, a szereplők, az idős hölgy és a macska bemutatása, a második képnél hangsúlyosan, közeliben szerepel a kis állaton kívül a hölgy nyaklánca, keze, tehát itt is a kapcsolat megmarad, nem gyengül, aztán a harmadik képnél akár egy beállítottnak is mondható helyzet van, hogy a hölgy nagyon akarja számunkra megmutatni, hogy ő mennyire ragaszkodik ehhez a kis állathoz, szegény kalimpál itt a lábával, és csak tűri ezt a fojtogató szeretetet, és ez a beállítottság, ahogy a kamera jelenlétére reagál a hölgy nagyon fontos, és a negyedik kép már egy, a nyugalmat sokkal jobban sugárzó helyzet, ott már nem bemutatás történik, hanem a két szereplő közötti valódi kapcsolatot látjuk. Tehát nagyon jó a képsorozat történetisége, és akarva-akaratlanul egy élethelyzetet mutat be az alkotó, ahol az általános felé is el tud mozdulni, azaz nem csak ennek az idős hölgynek a helyzetét, hanem általában idős hölgyek helyzetét, szeretethiányos helyzeteket is be tudja mutatni. Ez három disznós képsor és nagyon köszönjük. (szőke-hegyi)
értékelés:

Nagyon szeretjük ezt a képet, amin az alkotó egy viszonylag egyszerű eszközzel, a kamera és a test közös elforgatásával hoz létre mozgásélményt, ami által a háttér, ez a szőnyegminta elfordul a tengely körül. És ez a szőnyeg háttér az, ami hangsúlyt kap, hiszen az élesség is ott a legerősebb, és a ruha ezekkel a kis nyuszifülekkel, amit a forgás emelt így fel, a személyességet erősíti. Itt megintcsak szeretnék visszautalni a plakátművészetre, hogy az acélszürke és a vörös kapcsolata az, ami elsősorban a 20-as évekbeli plakátművészetben csúcsosodik ki, folyamatosan dinamizálást és vibrációt kvázi figyelemfelkeltést hoz létre. Mivel színvilágában csak ezt a színpárt láthatjuk, színeiben ez a bizonyos extatikus, érzéki, de feszültebb hangulatvilág van jelen tónusaiban. Formavilágában is ez a figyelő nyuszi, ami akárha hunyorítva nézzük, mintha egy színházi emberforma is lehetne, ez jól illeszkedik, és azt is jónak tartom, hogy forgással, mozgással dolgozik a Katalin. Tehát ez egy háromdisznós kép a vágy kategóriában, mert igenis ott van benne az érzékiség, a szexualitás. (szőke)
értékelés:

Érdekesek ezek az árnyjátékok, nekem a harmadikról a South Park jut eszembe, meg hogy akár valami animációt vagy árnyjátékot is össze lehetne itt már állítani az estiskolán ezekből az árnyékokból, árnyéktorzulásokból.
   Itt három képet látunk, és megint a kategóriahatárok feszegetését látjuk, mivel itt a lecke célja az önmagunk megmutatása, de persze elfogadjuk ezt, hogy itt az árnyékokkal folyik egyfajta trükk a saját magunk bemutatásának az elkerülésére vagy egyenlőre talonba tételére. Szóval egy triptichont látunk, bár nem igazán az, inkább képsornak nevezném, és ami nekem egy kicsit kérdés, az az, hogy amíg az első kép az egy nagyon erős, jellegzetes behatárolása az iránynak, amerre az alkotó haladni akar, ez egy határozott dolog, a második kép is határozott, de az elsőnek ellentmondóan egy rövidülésben érdekes térjáték ugye a fal és út találkozásánál a törés, addig a harmadik képnél nem érzem azt az ugrást, ami az első-második képnél megvan, és itt nincs meg ez az ugrás. Vagy ha a második és harmadik kép kapcsolódik össze, akkor meg az első a kakukktojás. De valahogy én ebben látok egy problémát. Szeretjük amúgy ezt a képsorozatot, de emiatt két disznó és nagyon várjuk a Katalinnak ha már ezt a védekezést letudta, akkor a képeit. Általában ezeket az árnyékokat a portré arc nélkül leckére szokták beküldeni. (szőke-hegyi)
értékelés: