Majdnem

Köszöntünk az estiskolán. A korai estiskolás munkák között volt már az írással, írásjelekkel foglalkozó munkákat, és én ezt egy nagyon izgalmas dolognak tartom. A kéz, a kéz cselekvésének ábrázolását ebben a fotóban is látom, és ez nagyon izgalmas, még ha a szöveget is próbáljuk elolvasni, akkor van egy kis kellemes-kedves bevezetése annak, hogy miért fogott ő tollat – ami viszont a kompozícióban számomra nem teljesen eldöntött, az az, hogy hol van a dolognak a fókuszpontja, most itt nem a technikai fókuszt értem ez alatt, hogy hol éles, hanem, hogy hova fókuszál az alkotó. Most mintha minden benne akarna lenni, de semmi sem lenne teljesen ott. Benne akar lenni a füzet, de vágva van, a toll is, de nincs meg a kupaknál, benne akar lenni a kéz, és még az van a legjellemzőbben benne, tehát szerintem ez a fajta kompozíciós helyzet az megkívánja, hogy eldöntsem, hogy a kézzel akarok-e foglalkozni, az írással, vagy a tollal, ami ezt elvégzi, tehát én két disznót adnék rá. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Nembaj , hogy sötét a kéz , ugyanis a cím arra utal , hogy ez egy kézírás . Tehát nem a kéz a lényeg , hanem a papír :-)

Mondtam már, hogy szeretlek titeket? :)

Egyébként (köhöm... lelki) szemeim előtt akkor jelent meg ez a kép, amikor olvastam az első leckéhez tartozó leírást. Szóval az estiskola inspirált.

Attól eltekintve,hogy én is picit sötétnek érzem,
ez nem "majdnem", hanem egészen...
csillagos sok disznós.

Nekem a papír színével nincs bajom. Az akár rendben is lehetne, ha a háttér nem lenne világos mintás. Viszont a kéz bőre sokkal jobban tetszik így, mint ha világosabb lenne. A téma megközelítése is tetszik.

Nekem is pont ez volt a bajom vele. Miért ilyen sötét?

Igen, sokat elárul a modellről, még ha nem olvasom is amit ír.
Csak nekem túl sötét. Ha hófehér az a papír, akkor legyen hófehér.
Szóval "mehr licht!"

ez nagyon ötletes bemutatkozás ;)

Új hozzászólás