Van egy német mesekönyv amiben a Holle anyó arany esőben áll egy tündérkertben, ami aztán a mese közben néha szurokká változik, és ez a kép nagyon idézi nekem ezt a mesevilágot. A formák, ezek a kovácsoltvas kerítésrudak, mögötte az archaizáló épület, a fal mészkő felületei, és a nagyon jó, ahogyan a gyermeki arc, mint vivőeszköz jelen van ezen a képen. Ugyanakkor az egész kép jobbra irányul, tekintetben, beállításában is egy jobbra nyitó kép, ami igényelné azt, hogy a baloldali mészkő felületen csökkentsünk, és nyissunk a jobboldal felé, és ha a fentről lezuhogó, életlenben tartott pihesor újra felhasználható lenne, sejtésem szerint egy picivel jobb szituációban kivárva kellett volna dolgozni a modellel. Nagyon parányit változhatna a fény, az arc gesztusrendszere, én úgy gondolom, hogy egy irtózatosan jó, „geg” látható itt, ami nincs 100 %-osan végigvezetve. Föl van vetve, jó ötlet, egy jó mondat, ami el van indítva, de a mondat befejezése nincs rajta a képen. Egy disznó, de javaslom továbbra is, hogy érdemes ezzel a gondolattal foglalkoznia az alkotónak. (szőke)
értékelés: