Ez gyönyörű... egyrészt egy nagyon szép, szinte egy Szász János, vagy Jeles András filmből látunk részletet, én nagyon szeretem Jeles Andrást, mindig is azt gondoltam, hogy azok a filmjei, amelyek a régi filmjei, pl. az Ember tragédiája feldolgozása gyermekekkel azok csodálatosak voltak. És ez a fajta szépség itt van ebben a képben is. Nem elsősorban azért, mert egy előtér-háttér rendszerrel dolgozik, mert a lehajtott fej gyönyörű színeivel, árnyékaival dolgozik az alkotó, hanem neki, a kamerájával úgy kellett beleillenie ebbe a környezetbe, belesimulnia, és úgy felolvadnia, hogy az a különleges csend és igazából az az állapot, ami őszi estéken szokott megjelenni, amikor nem TV-zik az ember, az a fajta fura nyugalom van jelen a képen. És ez a kép nem csak egyértelműen abból fejtődik meg, ami itt az előtérben történik, hanem a háttér árnyékkal a háttérben lévő talán női alak, talán a nagymama, az a sziluett, ami időtlenné teszi az előtérben megjelenő gyermekkort és a háttérben lévő múltat. És ami miatt én ezt a képet nagyon fontosnak tartom, az az, hogy nekem, most ezt a képet nézve teljesen mindegy, hogy az alkotó családtagot, ismerőst, rokont fényképezett le, hogy a háttérben lévő alak rokon-e, nekem a kép egyben értelmezhető, és ez valójában olyan módon sűrítődik, hogy én azt mondom, hogy ez a Bara. Az egész történet a Bara, az árnyékokkal, ezzel a csodálatos arccal, ezzel a fajta csenddel, és nagyon fontos, hogy egy olyan létállapotban van, amely pont ennek az állapotnak a koncentráltsága ilyen mélységű munkákat is létre tud benne hozni. Ugyanis ettől a jelentéktelen foltoktól, hátterektől, tincsektől jön létre az a varázslat, amit olyan nehéz elmondani, amikor vitatkozunk, beszélgetünk itt esténként a táborokban, vagy egy kávé mellett a kertben, és mondjuk, hogy ’Jó, de mitől lesz az a kép olyan különleges?’ és akkor ott vannak a nagy kérdések, hogy mondd meg, mutasd meg a felületen azt a formát, azt a színt, azt az arányt, hogy mitől lesz valami zseniális. Mert ez összességében az a chi, vagy az a rezgés, ami akkor jön létre, egy furcsa, mágikus dolog képeket készíteni, egyszer csak megemelkedik, és a síkra redukált rendszerben az arányok összeállnak, és elkezdenek hordozni valami nem felejthetőt. A lelkiállapot című kép ilyen. Három disznó.
   Nagyon fontos ott az a kis fény, hogy valami reflexel a kislány arcára, vagy egy könyv, vagy egy asztalterítő, és ez nagyon fontos, hogy ez a fény vissza tud reflexelődni, merthogy ettől válik értelmezhetővé ez az arc, és erre nagyon kell figyelnetek a más munkáitokban is, hogy ilyent keressetek. (szőke-hegyi)
értékelés: