Régen csigalépcső volt, most út az ég felé.

Ha jól látom, ez a taliándörögdi Szent András-templomrom csigalépcsője az alsó két lépcsőfokról fényképezve. Ez a templom nagyon sok fotóművészt, fotóst megihletett, a Művészetek völgyében az elmúlt 20 év alatt sokszor láttunk képeket a klastromról, többek között egy székesfehérvári fotóművész hölgy nagyon sokat fotózott itt. Ő például, amikor megtalálta impulzusként ezt az épületkomplexumot, akkor ide visszatért később, amikor fotózni kezdett és ő hozott modellt. Ő pontosan a klastrom csigalépcsőjénél egy női aktmodellel kezdett el dolgozni, emberi alakokat hozott be ugyanebbe a térbe. Hozzátenném, hogy maga a klastrom egy gyönyörűen fotózható, őrületesen érdekes tér még így is, sokszorosan sérült formában. Maga az épület segít, egy olyan formát hoz létre, amivel asszociálni lehet a köldökre, de ennél itt ezen a képen nem történik több, ugyanis olyan, mint hogyha egy filmvásznat látnánk: van egy ég, amin nem történik semmi. Sem nem megy át egy madár, sem egy repülő, nincsenek felhők: ez a vászon üres. Másrészt látunk egy előteret, ennek a csigalépcsőnek az oldalfalát. Itt is el lehet helyezni egy személyt, akár középen, akár bal- vagy jobboldalra komponálva, valami személyes történetet. 
Megint azt mondom, hogy Anita, és hol vagy te ebből a képből? Csak ezt a plusz lépést kéne itt megtenni, ami felvetődött az előző képnél is, hogy igen, de hozd bele az Anitát, ahogyan az a székesfehérvári fotós megoldotta a maga habitusától, hogy ő hozott később egy modellt. Lehet ez egy gyík, ami szalad a falon, sok minden lehet, nem tanácsot, javaslatot akarok mondani, hogy mivel lehet ezt a képet megbolondítani, vagy megízesíteni, de ez a bizonyos plusz, az alkotó élet létezése hiányzik ebből a képből is. (szőke)