Zőőd, zőőd... de mégiscsak a mienk! A legjobb családban is előfordul, hogy van zöld citromdisznó vagy feketebárány.

A képen animációs vagy makettfigurákat, gyerekjátékokat látunk, azért hozzá kell tenni, hogy a címből is következik, és a hozzáírt szövegből is érthető, hogy itt tulajdonképpen egy kvázi realista helyzetet próbál az alkotó létrehozni, megjeleníteni a makettekkel. Márpedig ha ez egy mesei környezet, akkor pl. a Mazsola és Tádé, a Cicavízió, tökéletes környezetet hoz létre a bábműhely, valós emberi helyzeteket hoznak létre a tökházzal, makettfigurákkal. Hogyan érik el? Egyértelműen az elsődleges, a legfontosabb eszköz az, hogy a kamerát elhelyezem, azokba a mélységekbe, ahol nem rálátással, nem felülnézettel, hanem közelítően valós arányokkal láttathatom ezeket a figurákat. Egészen biztos, hogy a Böbe baba, vagy Manócska maguk nem lehettek olyan nagyok, pl. kéttenyérnyinél, mégis mi, és egy generáció úgy nőttünk fel ezeken, hogy akár ezekkel találkozhatunk, ha kilépnek a TV-ből, és méreteikben azonosak velünk. És ezt úgy érték el, hogy a kamera, a szemsík egészen mélyre volt elhelyezve ezen a makettasztalon. Ez Anita képén úgy lehetett volna, hogy lehasalunk egészen a földre, hogy a makettfigurák monumentalitása érződjön, és ekkor mivel egy családot szimbolizál a beállítás, és a legkisebb disznó, aki nem a fekete bárány, a kompozícióban egészen előre kellett volna, hogy kerüljön, mert a nagydarab anya, vagy nem tudom, az a turcsi orrú, nevezzük Zsuzsinak, kitakarta volna lentről nézve. Abban az esetben, ha leviszem a kamerát, akkor felvetődik a kérdés, hogy a család ebben a környezetben, ami valami faapríték, meg talán rongyszőnyeg a háttérben, vagy kas, hogy vajon ez a legmegfelelőbb környezet, amit az alkotó elkészíthetett volna? Ha veszed a fáradságot, hogy a gyufákat, ahogyan én is, megfaragtam, a figurákat elkészíted, sőt még szemüveget is készítesz, akkor miért nem lehet a környezetet is ugyanígy elkészíteni makettszerűen? Láttunk már tőled nagyon mély és fontos képeket, tessék elfogadni, hogy a kép az kerettől keretig tart, ami abban van, az a saját magam önkifejezése. Talán Szőnyi István mondta a Képzőművészeti Főiskolán, hogy a kép egészében a keret az 40 %-ot foglal el; nem az akarom mondani, hogy egy aranyozott keret legyen a figurák körül, hanem még ha egy Dürer-rajzot is megnézünk, egy figura-tanulmányt, ami nincs befejezve, az egész lapon belül, mégis úgy van elhelyezve, hogy a rajz elhelyezése a körülötte lévő üres felületeket is kompozícióvá emeli. Ez nagyon fontos, hogy ezekkel foglalkozzunk; de azért az egy disznó erre a képre megvan. Egy meg a munkára a malacokkal. Egy zárójeles megjegyzés: Ha megint a család fogalmát kiszűröd magadból, akkor én ezt a képet úgy csináltam volna meg, hogy a malacokat vagy az ölembe rakom, vagy a tenyerembe, vagy a melleim közé, vagy ezerféle ötletem lenne – továbbra is azt érzem, hogy nagyon jó ötletekkel dolgozol, és valahol kiszűröd magad ezekből a történetekből, és efelé kellene valahogyan elmozdulni. (szőke)
értékelés: