Ágnes egy új minőséget kezd magánál létrehozni az önportré viszonylatában. Eddig megismertük Ágnest, aki idétlenkedik, aki viccelődik, aki a jelenlétével tüntet néhány helyzetnél, és akár egy karácsonyi gömbbe is belekomponálja magát, meg a vonaton van, biciklizik, és már egy csomó mindent megismertünk az ő életéből, de eddig nem sokat mutatott a belső világából. Lehet, hogy furán hangzik, mert hosszú évek óta ismerjük Ágnest, és régóta rádiózik is, de ezek mind olyan megoldások voltak, amikor Ágnest úgymond jó passzban találtuk, tehát olyan helyzetben, amikor van tartalék abban, hogy az ember pozitívan szemlélhesse a világot. Most ez a kép egy esendő embert mutat. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy az ember meri elengedni a saját gesztusait, mimikáját, arcizmait, kezét, itt most nem úgy értem, hogy belebambul a kamerába, hanem azt a kontrollt, ami a társadalmi viszonyaink között elvárt kontroll, hogy kifelé mindig pozitív képet mutassunk magunkról, ezzel a kontrollal szembe mer menni. Én ennek nagyon örülök. Az egy másik kérdés, hogy túl van egy kicsit világítva a kéz az archoz képest, és ettől elviszi a figyelmet a szemről, erre érdemes odafigyelni, de ezért vagyunk itt, hogy ezeket gyakoroljuk. Nagyon örülök ennek a leckének, három csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés: