Elolvastam a hozzászólásokat, amik a fölső részt taglalják. Én, ha letakarom a fölső részét a képnek, akkor szép lassan fölborul, elfordul az óramutató járásának megegyező irányba. Nyilván, ezt a forgást is ki lehetne küszöbölni, vissza lehetne forgatni, de ezt csak azért mondom, hogy önmagában az, hogy ezt levágom, nem elég, mert akkor elbillenünk. Ez a fölső rész kell ahhoz, hogy stabilizálódjon ez a kép. Az egy másik kérdés, hogy azt nem érzem én sem biztosan eldöntöttnek, hogy engem most az előtérben lévő visszatükröződések izgatnak, vagy pedig a háttér izgat, hogy melyik rész illusztrációja a másiknak. Az arányokban kellett döntést hoznod, Ágnes, hogy a tükröződés izgat, és akkor csak jelzésértékű a valóság, vagy a valóság izgat, és akkor csak a tükröződés a díszítő elem, vagy esetleg ha mind a kettőt akarom, akkor lényegesen tágabb kompozícióban és határozottabb formákkal kell dolgozni. Itt, most, ahhoz képest, hogy kevés a víz, nem is nagyon jellegzetes a hely ebből a szemszögből nézve, tehát ha mind a két rész érdekes számomra, és nem a líra és az absztrakt felé akarom elvinni, akkor ennél keress egy felismerhetőbb helyet. Fontos az esztétika, a kompozíció, és az, hogy tudja a néző valamihez kötni ezt a szituációt. Nem azt mondom, hogy a giccs felé kell elmenni, hogy a Lánchidat kell tükröződésben ábrázolni, de az egy érdekes dolog lenne, ha valami jellegzetesebb helyen készülne ez a kép. Ismétlés. (hegyi)