Ülök a szobámban, az ablakok besötétítve. Testem már felfrissült, most a fejem következik, jazzt hallgatok kimerülten.
   A közeli strandon voltam nemrég, amolyan olcsóstrand, tele aszociál gyerekekkel, akik nem törődnek azzal, hogy nekem úszás közben is mély fizikai gondolatok forognak a fejemben, térfogatom és a felhajtóerő arányában. Igaz, egy külső szemlélődőnek nem egyszerű kiszelektálni a sok hétköznapi ember közül, hogy ki az aki folyamatosan használja az agyát és tudását még ilyen extrém helyzetben is, mint az úszás.
   Legjobb példa rá az úszómester. Ott sétál fel-alá a medence szélén mint egy felfújt kakas, ahelyett hogy az előttem csapkodó és visongó kölköket utasítaná rendre. Egyetlen érdeklődési köre beszűkül arra, hogy nem fullad-e éppen valaki a vízbe. Micsoda egoisztikus számító tekintet! Csak arra vár, hogy a vízbe ugorva kimenthessen valakit, dicséret, előléptetés, újságcikk satöbbi.
   Megvetően a víz alá merültem, jó sokáig, hogy már a fülem zúgni kezdett és karikák csoportosultak a szemem előtt. Nem bírom tovább, fel kell jönnöm, mert valóban megfulladok. Pedig de jó is lett volna, ha beugrik utánam, kiráncigál a partra, én pedig felállnék az egyik lábamon ugrálva, hogy a víz kijöjjön a fülemből és közönyösen megjegyezném: bírtam volna tovább is, de maga megzavarta a köreimet... Mire levegő után kapkodva, prüszkölve széjjelnéztem, az úszómester már messze a medence másik felén sétált unottan. Micsoda felelőtlenség! Az ilyet ki kellene rúgni, lefokozni, megfosztani a vagyonától!
   Úgy döntöttem, a füves részen a napon megszárítkozom, azután megyek haza. Egy csinos fiatal hölgy került mellém, igaz kicsit szűk a hely, mert ő egy nagy dupla törülközőn fekszik, biztos otthon is ilyen nagyméretű dupla ágyon alszik, még az is lehet hogy rózsaszín és kerek formájú. De mi, jó emberek, ugye kis helyen is elférünk. Leterítettem a törülközőmet gondosan kisimogatva a ráncokat, mert én rendszerető ember vagyok. Persze tudom, nem véletlen hogy ezt a helyet kerestem ki, de ez már ösztönös nálam, amolyan tudatalatti reflextevékenység. Egyszerűen szeretem a csinos nőket a közelemben, na persze nem bunkó módján megbámulni, csak finoman a szemem sarkából ízlelgetni ezt az értékes esztétikai élményt, az én koromban meg kell becsülni minden adományt. Most hasrafordul. Határozottan formás, kisportolt feneke van. A kis bikini alsó csak úgy feszül rajta. A derekán szarvasagancs-tetoválás. Ez egy időben nagyon divat volt és a köldökpiercing. Később sokan megbánták a seggagancsot, de visszacsinálni nem lehet. A piercinget legalább meg lehet szüntetni.
   Rágyújtok a maradék fél szivaromra és lehunyt szemmel élvezem a füstjét. Hiába, nem mindenki képes a hétköznapokban is megtalálni azokat a varázslatos pillanatokat, amelyek kárpótolnak minden más bosszúságért. Most mindjárt odaáll elém és elfogja a napot amolyan halivúdi tartásban, bal kezét stílusosan felém nyújtva megkérdezi - Jössz velem úszni?
   De nem, aki a napot elfogja, az egy gyurmafejű izmos gorilla, bal kezével a szivart kicsavarja az ujjaim közül és a fűben széttrancsírozza.
- A nőmet zavarja a füst - mondja, miközben a jobb keze, mint felhúzott rugó a teste mellett feszül.
   - Ííííííjúúú ! - ez egy japán harci kiáltás, amit még fiatalkoromban elsőként a karatéban tanultam, igaz az edzést hamar abbahagytam, mert túl megterhelő volt számomra. Most egy gyors sarokrúgással kiugrasztom a térdekalácsát, majd a bal lábamat beakasztom a sarka mögé amíg a jobbal befeszítve felborítom a csodálkozó monstrumot. Mellettem látom a nő arcán a meglepődést, de nem kerüli el a figyelmemet a szemében tükröződő csodálat sem.
   - Már amúgy is menni akartam - feleltem és összeszedtem a holmijaimat, persze közben beleléptem a szivar még izzó parazsába - de egy igazi férfi nem mutatja ki a fájdalmat, majd otthon teszek rá borogatást... Most ülök a szobámban, az ablakok besötétítve, a lábamon jeges borogatás, amit Anyámtól tanultam. Jazzt hallgatok, azt az igazi nyúorlinszit, abban még nem csalódtam...