Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást - e földet ez virágoskertté változtatja. Sajnos több száz km válasz el a legjobb barátomtól, de még így is ő a legjobb barátom. Vele megoszthatok bármit és mindig számíthatok rá. A képen az ő ballagási képe és az én kiskori képem látható, valamint egy levél amit születésnapomra kaptam tőle.

Jó az ötlet, hogy a barátságot emléknyomok rekonstrukciójával mutatod be, azért kérek ismétlést, mert megérné, hogy többet foglalkozz ezzel. Most a képkivágás határozza meg a kompozíciót, ami azt jelenti, hogy ad hoc jelleggel van vége, találomra húzódik meg a határ, nem érvényesül belső szervezőerő a kompozíciós határokon belül. Egyszerűbben fogalmazva: keress egy asztallapot, ahol mint egy puzzle, nyugodtan, nem hajszolva magad kirakod a tárgyakat, amiket fontosnak tartasz és jellemzőnek, és nézegeted. Majd egyszer csak jönni fog egy ötlet, hogy na, a fotó mellé hogy teszed oda a szöveget, a koncertjegyet vagy a bérletszelvényt, hogy jé, de nekem van még egy hajtincsem is, ami emlék, vagy egy macika, és azt is beleteszed, nézed, hogy mi hogy érvényesül, mi hogy tolja ki a másikat, mi mellett mi érvényesül és mi nem, és kialakul egy kollázs, egy olyan egység, ami bár jól felismerhető darabokból áll, de az átfedések, a takarások rendszere ad ki egy új minőséget, ami már nem egyes darabok egymás mellettisége, hanem valami új, közös üzenet, ami az egyes darabok összességéből áll elő. Észre fogod venni, hogy ez hangulatot is hoz, vidámságot, szomorúságot, nevetést, sírást, tehát hogy elindul valami érzelmileg is, és akkor tudod majd eldönteni, melyik irányba menj, mert az fog a nézőben is tudni lecsapódni, ami benned már megfogalmazódott. Kérlek, próbálkozz vele, ismételjük ezt. (hegyi)