Jó a kompozíció, jó ez az egész, nekem ez a szürke kicsit sok, de jó a ritmus. Férfimagány - ez jut eszembe róla, a férfiak magányossága az a szemérmes, de mégis cseles magányosság, ahol benne van a szürke fásultság, de azért ott az a messzi vitorlás, mint ahogy a nagy magányosságból azért egy-egy barát korsó söre egy jó kocsmában ki tud billenteni. Ugyanakkor, valahol, valamilyen irányba nekem ez szűk. Azért mondom ezt ilyen bizonytalanul, hogy melyik irányba, mert ez lehet jobb, lehet bal, lehet a lenti irány, az biztos, hogy fölfele rendben van, de valamelyik irányba nekem szűk. Egyébként a kompozíció rendben van, de ha a magány a téma, akkor ez a nagyon szűkre komponált helyzet nekem mindig azt az élményt hozza, valakinek itt korábban már mondtam, hogy ez az egész nem történt meg, hanem az olló segített. Miközben valószínű, hogy nem így van, de ettől függetlenül az érzés még ez bennem. A térrendezéssel el lehet érni azt, hogy a magányérzet valós legyen, hogy valóban el tudjunk jutni odáig, hogy igen, nem csak elmondva, nem csak a cím által, hanem evidens élményként jön a nézőnek az, hogy ez magány. Mert ez most lehet a téli Balaton is, meg lehet sok minden más is, ha letakarom a kép címét, akkor nem kötelezően ez jut eszembe. Technikailag ez azt jelenti, hogy vagy a nádasból kell sokkal többet hagyni, és ahhoz képest csak a képnek az 1/4-e, vagy 1/3-a az, amit most látok, és a többi mind nádas, vagy a vízből kell lényegesen többet hagyni, és nagy üres part, majd egy pad és egy vitorlás maradjon. Ez egy ritmikai kérdés, most nem érzem itt olyan erősen megoldva. Ettől függetlenül kettő csillagot adok, és elfogadom, hogy ez is egy magány, csak nekem ebben benne van a lehetősége annak, hogy a valóságban ott volt egy egész diáksereg a parton, és dobálták a kavicsot, csak te azt ügyesen kikerülted a kompozícióddal. (hegyi)
értékelés: