Örülök, hogy nekiállt Ágnes a csendéletnek, és szeretném leszögezni, hogy minden kísérlet előre visz, akkor is, ha adott kép nem tökéletes. Tehát így tessék szemlélni a csendélet tanulmányokat minden látszóteresnél, hogy a legfontosabb a gyakorlás, a tapasztalás. Demeterrel beszélgettem a csendéletről, ez a hangfile felkerült a szertár kategóriába. Ami talán a legfontosabb alapelv a csendéletet illetően, hogy a formai játék következmény, a belső kép, a belső indíttatás következménye. Itt egy olyan tárgyi gyűjtés látható, ami mint alapanyag felhozatal jó irány, de egy fontos kérdés van, az érzelmi megközelítés. Csendélet nem létezhet érzelmi töltés nélkül. Tehát az első kérdés a MIÉRT. Leginkább úgy tudnám ezt jól megfogalmazni, hogy kell találni valami érzelmi kötést a tárgyak és az alkotó között. Lehet mondani alapszabályokat, de természetesen ez is csak annyira igaz, mint bármi szabály a műalkotásoknál: alap irány, de érvényes az ellenkezője is, nincsenek betonba öntött törvények. Tehát ha szabályokat említek, akkor ezt mindig szem előtt kell tartani, hogy a szabályok addig érvényesek, amíg egy erősebb érzelmi és esztétikai kötés nem késztet azok felrúgására, minden szabály felrúgható, ha azt tudom, hogy miért teszem. Első ilyen szabály, hogy gyümölcsöt és zöldséget nem jó vegyíteni. Azt is mondhatom, hogy a főzés jó alap irány, zöldséget zöldséggel és hússal, gyümölcsöt desszerttel eszünk, ritkán keverjük. A dió megint furcsa dolog, mert a dió nagyon határozott formája rendszerint nehezen vegyíthető egyszerűbb formákkal. A másik alapszabály a formák szabálya, hogy például a banán formája nehéz forma, nehezen lehet mással összerakni, a maszkulin és feminin formák szerepét tisztáznunk kell a képünkön. A harmadik a kiegészítők kérdése: a mintázat fontos, hogy csak sokadlagos szereplő legyen, ne vonja el a figyelmet. És végül a fények: a világítás puha, szórt fény, sejtelmes vagy káprázatos, de erős árnyékokat nem nagyon használunk csendéletnél. Ezeket most itt mint lábjegyzet leírtam, jó, ha ezekre is figyelünk, de leginkább a belső hangunkra, az érzelmeinkre kell figyelnünk, mert az érzelmi megközelítés segít, hogy mit hogy és hova teszek. Az is jó irány, ha a megfigyelést a környezetemben teszem, ott keresek tárgycsoportokat, amik emóciókat váltanak ki bennem és aztán ezeket próbálom finomítani. 5 tárgynál többet ne használjunk, persze későbbiekben ez is felrúgható, de saját dolgunkat nehezítjük vele elsőre. Az elrendezésnél a páros számú tárgyak szoros viszonyt feltételeznek egymás között, a néző óhatatlanul keresi a kapcsot, ezért ha 2, 4, 6 tárgy van, az mindenképp abban a tekintetben bonyolult, hogy mi a köze ezeknek egymáshoz. A páratlan számú tárgyak stabilabb, kevésbé egymással, mint inkább a forma egészével keresik a stabilitást, tehát 1, 3, 5 tárgy esetén ez a kérdés javarészt egyszerűsödik. Az is fontos, hogy a tárgyak elrendezésénél milyen alap formákat alakítunk ki. A háromszög talpán állva nyugalmas forma, hegyére állítva feszültséget kelt. A kör instabil, de ugyanakkor belső összetartó ereje van, a négyzet, rombusz, trapéz kerettörténetet hoz létre. Tehát a tárgyak egymáshoz való viszonyában is fontos, hogy nyugalmat vagy feszültséget akarunk érzékeltetni. Kérdezhetitek, mi a különbség a tárgyfotó és a csendélet között. A tárgyfotó a funkcióra helyezi a hangsúlyt. Egy teáskanna teáskanna kell legyen, láthatóan a fülével, kiöntőjével, tetejével, hogy érthető legyen, mi hogy működik benne. A csendélet esetében a funkció csak másodlagos, az elsődleges szerep az érzelmeké. Azt kérem Ágnestől, hogy ezeket elolvasva próbálja a maga érzelmeit felhozva megtalálni a csendéleteit a környezetében. (hegyi)