Pihen

Pihen

Érdekes ez a kép, a rádióadásban hallottuk a sztorit. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy egy madarat nem olyan könnyű lefényképezni, főleg nem úgy, hogy ennyire közel kell menni hozzá, mert a madárnak van egy személyisége, és azzal nem nagyon egyeztethető össze az, hogy barátkozunk az emberekkel, a madár nem egy macska, úgyhogy ezt tényként elfogadom. Mégis azt mondom, hogy lehet, hogy egy picit, egy egész hajszálnyit ha lejjebb kerül a kamera, akkor a madár nagysága még jobban érzékelhető lesz, kevésbé veszik bele a háttérbe, de a megfigyelés pontos. Kettő csillagot tudok erre most adni, legfőképpen azért, mert a formák itt most fontosak lennének, hogy tisztázottak legyenek. Ez most egy picit zavarosra sikeredett. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Tényleg csend, csak úgy árad a képből.

Köszönöm a hozzászólásokat. Készült több kép is a madárról, persze beállítani nem tudtam őkelmét, de nem volt nagyon félős jószág. Végül kiderült, hogy egy kiflidarabkát szemelt ki a sarokban, és azért megtett minden tőle telhetőt.

Nagyon érdekes kompozíció. A világos szélek felől, egy sötét középpont felé halad. Mivel valószínűleg kapáslövés, igen jó ösztönre vall.

A képről mi jut eszembe?

Olyan mintha ez a madár, ott állna a palotája erkélyén és szemlélné a birodalmát. Fenséges, nyugalmas, de azért kissé fenyegető is. Mintha uralkodna a város felett.

(A kép készítésénél ott voltam. A madár élőben sokkal nagyobbnak tetszett, főként a majd 6-8 centis csőrével, meglehetősen fenyegetőnek tűnt, és sokkal értelmesebbnek, mint némely nanokutya, amik ilyen agresszívak, de nagyon nagyon kicsit és rondák. Szerintem egy ilyen kutyát simán megenne :)

Nekem ez a fotó nagyon tetszik! A holló és a fal, egy külön réteg, a fa egy másik, és hátul a város harmadik. Egy fotó ez? Csak tátom a szemem. A fa levelei már oylan élesek, vagy kiélesítettek, hogy szinte szúr. A holló és a fal meg összemosódnak egy erős strukturává... puha felhők, és puha város hátul. Nagyon misztikus.
A fotó nagyon tetszik, de nem a csendet érzem ránézésre. Hallom a város távoli zaját, és automatikusan hallom károgni a madarat. A csend talán abban a halálközeliségben érezhető meg, ami súlyt ide pakol előre, azt a rácsozatot, azt a figyelő pillanatot, kire csapjon le... Ebben a megközelítésben a fa lehetne életfa is akár, de a város sziluettjével ez jobban kézenfekvő lenne általánosságban.
Hat rám a fotó érzelmileg is, vizuálisan is. A részleteket, technikákat majd talán mások...
Üdv. István

Új hozzászólás