Szobámban

Szobámban

Az ötlet jó. Van két végpont, a buborékos üveg, remélem borvízzel és nem valami durva fröccsel, és van a gubbasztó Ágnes. Namost vagy az van, hogy a két végletet hozzuk formában közelebb, vagy közbe kell iktatni valami középarányost, mert most akkora a lépés az üveg és az emberalak között, hogy így a képarányok és a foltarányok nem stimmelnek. Magyarán vagy távolabb viszed a bödönt, vagy közelebb Ágnest, és akkor a két tömeg egyensúlyba tud kerülni tónusuk okán is. A másik megoldás, hogy Ágnest más tónusú, világosabb ruhába öltözteted, és akkor lehet, hogy helyreáll a tömegarány. Ismétlést kérek, bár nem nagyon értem én ezt a pezsgő csendet igazán, szóval a csend leckének nem érzem így most ezt erős megoldásának. Csehov, ha súghatok, neki vannak olyan csendjei, amik ha már ebbe a beleszomorodós világba keresgetünk, akkor adhatnak támpontot képileg. (hegyi)

Hozzászólások

Köszi a hozzászólásokat a hozzászólóktól, az elemzést az elemzőtől.
Érdekes ilyenkor olvasni a különböző nézőpontokat, amiket a hozzászólók vs. elemző hoz. Nekem nincs más dolgom, csak szinkronizálni őket az agyamban... ami persze nem olyan egyszerű...

Az ötlet jó, ezzel kezdtem. :)

Szerintem ennek a képnek több az erénye, mint a hibája. A kép mindkét szegmense nagyon esztétikus. Az üveg a buborékokkal és a mögöttes tónusokkal, engem elgyönyörködtet. A szereplő szemcsézettsége szintén kedvemre való. Nekem a csönd is rendben van, azok a buborékok nem pezsegnek, és nagyon szép szürkék. A tömegarány lehetne jobb, de én ezt egy jó irányba tartó lépésnek látom.

Ez tetszik Ágnes! Elsőre elugraszott a pohárban a fekete "te-képed", aztán épp ettől az ugrástól nyekkent bele a szemem a képbe, mint egy ócska szerkér kijáró tengelye. És akkor összeállt az éles de torzított, és a torzítatlan, de életlen Ágnesek között mozgó gondolat-erő. Marad a fojtó, gondterhelt csend, mintha buborék lennék csak a vízben.

Egyedül a tetejét vágnám, az a vízszintes vonal az üveg tetején szvsz már nem kellene. Próbáld ki megéri! :)

mikor este az idő megáll
apró golyókként lebegve,
és óra lankadt érverése
sem áztatja át a csendet,
emlékek zárja fordul benned
ítélni a múltat, a tegnapok
gyűlnek elötted az asztalon
szerteszét szórt darabokban,
s még remélheted, hogy
majd összarakja a holnap.

..

(ma még a vers kicsit rendezetlen, talán holnap...) ;-)

(javítva: ma) :-)

Kösz, Tamás, így prózában is.

A gondolkodó(nő). Hangulatos (csak így prózában).

Köszönöm szépen a hozzászólásokat, István, neked külön köszönöm, szerintem nagyon ide talál a versecske.

A csend oly fájdalmas,
hogy osztódnék én magam,
csak már ne legyen nyugalmas.

Nagyon szépen fogalmaztad meg Ágnes e csend súlyát...
Remélem nem neheztelsz, ha ide idézem amit felidéztél bennem:

"Ma este csend körében ért a gondom
- e szótlan óra hétnyi hosszan tért be -
s az ágyam szélén ülve, félbolondon
ereszkedik mulandó kedvem térdre,
ahogy fájdalmaim magamban mondom,
és érzem, hogy a nyugalmam felsértve
tátog, míg ontja dúsan a pihéket
és rója a világot egy ígéret..."

jó féle 'hangulat'..
grat!

Új hozzászólás