Bandi, Zoltán köszönöm az aktivitásotokat. Bandi, nekem is a kislány mozdulatán van a kép hangsúlya. Zoltán, az is igaz, hogy a jobboldalon labdázó testvérének integet.

Érdekes, én a gyerek mozdulatát elég határozottan homokozós játék-mozdulatnak látom, nem integetésnek. Felemel, feldob valamit, vagy lapátról lepergeti a homokot vagy elszabadul egy beszorult mozdulat, eltört egy bot... A feje bólintásán is kissé lefelé, maga elé néző irányt látok. Ha Tamás tudja ezt, kíváncsi lennék rá.

Hát nekem nem vitte el a tekintetem a gyerekről az anyuka, noha tényleg hangsúlyos. De nekem először az integetés tűnt fel. Pont azért jó szerintem az anyuka mert hangsúlyos, ellentétben a gyerekkel aki kissé könnyed, mindkettő a színei miatt.
Én érzem a vágyódást, méghozzá az integetés és az anya elfordulása közti feszültség miatt, hogy a gyerek mintha azért is próbálkozna valakivel kapcsolatot teremteni mert az anyja elfordul tőle. Persze a gyerek Tényleg csak ül és integet, de ez lehet , hogy nem a vágy hiánya, hanem az anyához való kötődés leküzdésének hiánya vagy nehézsége miatt van.

Nézegettem ezt a képet, egy ideig nem tudtam szabadulni tőle, mert ismerős ez a sivárság, elvágyódás, napi összenyomottság és közben a gyereke elmerülése a játékban, akármilyen gondozatlan is a homokozó.

Én a magam fejéből azt gyanítom, hogy a képből kimutató érzéseknek, gondolatoknak mintha túl közeli lenne ez a kép, mintha a nagyobb környezetet mindenképp magában foglaló vágyódás-felvetés a vágyódóra lenne szűkítve, pedig erősen érintett benne a környezet is, de nem csak, sőt, elsősorban nem előre/felfelé/szembe, a falra (arra inkább a szabadulás ege lenne várható, hanem oldalra, amit a félrefordított fej is néz és amitől ülve marad. Még a félbevágott fa is a megállított kitágulást idézi.

Sándor, köszönöm, hogy hozzászóltál! Azért tettem föl, mert kíváncsi voltam, hogy egyáltalán észre veszi-e valaki. Nos Zsolton kívül, neki kötelező, senki sem reagált. (Én mégis szeretem.)

Hajdú András sorozatába már akkor beleszerettem, amikor a Manóban láttam, majd a Fotóművészetben. (Mellesleg, rövid ideig, tanított is.)
A képről: Lehet, hogy a színvilággal kapcsolatban igazad van, ezen még gondolkodnom kell.

Még egy dolog, ami miatt így ez a kép nem szerencsés. A nő feneke. Mondjuk ki, hogy így, csíkosban, szinte smiley-t formázó csíkokkal ez inkább komikus, és olyan erős a képen, hogy elviszi a tekintetet folyamatosan.

Értem. Így értem. De akkor pontosítok. Nézd a tónusokat. Kék a nő pólója, kék a nadrág, kék a házon a firka, az egész kapott ettől egy fád, szplínes hatást, ami így nekem túlhúzza azt az élményt, ami a szereplőkből és a helyből adódik. Oké, a firkával nem lehet mit tenni, az kék lesz. Oké, a nő ebben volt, nem fog átöltözni. Tehát a helyzet adott. És itt van az, amit ritkán mondok: utómunkában a szaturáció, a színvilág az, ami emelhető, amivel ez az egész visszahúzható egyensúlyba, és akkor ha a színek melegebb tónust kapnak, akkor ez az egész már egyből helyén lesz, hogy a szocio vonala tárgyiasságában lesz erős és nem formájában. Egyszerűbben fogalmazva finoman kell az érzelmekre hatni, szociofotónál sem érzem célravezetőnek azt, hogy ha valami túl van drámázva. Hajdú Andrást hozom fel példának, van egy kitűnő sorozata, és épp az benne a zseniális, hogy attól vág pofán, hogy a romák sorsát divatfotós meglátással és eszközökkel ábrázolja és így egyszer csak azt mondod a képek nézegetése közben, hogy fú de kafa lehet cigánynak lenni, milyen jó fíling, és amint ezt kimondod magadban, máris észhez is térsz mint néző, hogy mi van, mit is mondok? Nézd meg a linket, kíváncsi vagyok a véleményedre.

Tamás, egyértelműen azonosulni tudok Zsolt elemzésével. Ezt a képedet én nagyon-nagyon régóta ismerem, és soha nem értettem, miért kötődsz hozzá? Ez valószínüleg a te titkod marad, viszont el kell fogadnod, hogy a nézőt nem állítja meg.

Most egy kicsit gondom van az elemzéssel. Azt, hogy vágy leckébe tettem, meg tudnám magyarázni, de talán valóban jobb lett volna a gyerekkor. Azt írod, esztétikai bajaid vannak a képpel, pontosabban a szereplőkkel. Hogy se nem groteszk, se nem szép a mama és a kislány. Ez igaz, olyanok, amilyen ebben a társadalmi közegben az átlag. Kispolgárok. Belátom, persze, hogy az átlagost, jelentéktelent, nehezebb ábrázolni és főleg nehezebb befogadni, mint a csinosat, szépet. Azt is tudom, hogy egy kép kevés elmondani azt amit gondolok és érzek ezzel a társadalmi csoporttal kapcsolatban. De úgy hiszem, hogy ez esetben nem esztétikai hiányérzeted van, hanem az ábrázolás tárgyát utasítod el.
Mindezzel, nem azt akarom mondani, hogy ez egy jó kép. (Bár hozzám közel áll.)