Csaba élőben készít visszavágó műsort, melyben Zsoltot kérdezgeti.
[jwplayer|config=radioplayer|file=/sites/default/files/13/09/csaba100324_1.mp3|image=/sites/default/files/noimage.png]

   "Csaba, milyen lendületes vagyol!"
   "Miért van az, hogy ha a Zsolt kimegy a kertbe megdöglik egy állat?"
   "Ami azt illeti, én éreztem a védőhálót."
   "A rádióra figyelünk, azért nem szól senki."
   "Azt hiszem Csaba most csinálja az estiskola legjobb riportját."
   "Csaba a legjobb, ez egyértelmű."

Aureliano:
Nem mondom, hogy teljes egészében végighallgattam, mert az én koncentrálási kapacitásomat a terjedelem mindenképpen meghaladta, ilyen hosszan szerintem vagy érdekesebb embert kellett volna elemezni, vagy több részletre kellett volna bontani, vagy szórakoztatóbbá tenni valahogy. Azt sem tudom, hogy tudok-e úgy hozzászólni, hogy ne sértsek meg viszonylag sokakat. Talán a Zsoltot mégis meg fogom, de neki bírnia kell ezt. Az önmonumentum építés, előzetes és menet közbeni moderálás hatásaihoz szólnék hozzá. Amikor ezt emlegettem Zsoltnak, inkább amolyan önironikusnak szántam, hogy ha egyáltalán valami, talán ez érdekelhetne engem az Estiskolában. Mármint a magam emlékművének felépítése, de aztán ez sem érdekelt eléggé ahhoz, hogy nekilássak (attól függetlenül, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e ilyesmire). Más ilyen kísérletet nem nagyon látok mostanában, ami nyilván egyrészt az iskolások hétköznapiságára, más közelítésben: dícsértes szerénységére utal, másrészt arra, hogy az idejárók nem monumentálisak. Ehhez van köze annak is, amit Zsolt említett szerintem. Akarva-akaratlanul kirostálódnak innen a szélsőségek, és velük együtt a kiemelkedő tehetségek, és ami marad, az egy ígéret, hogy a teljesen hétköznapi, más megfogalmazásban: tehetségtelen kezdőkből lehet egy tisztes, talán a családi fotóalbumok szintjét meghaladó hétköznapi alkotó. Ehhez hozzájárul az is, hogy alkalmanként Zsolt pedellusként avatkozik be legtöbbször vélt sérülések megelőzése érdekében, mintha nem bízna a közösségben, és ezzel azt éri el, hogy a kicsit is szélsőségesebb (kéretik nem félreérteni, itt a hangsúly a “kicsit is” jelzőn van), más megközelítésben: érdekesebb vélemények végső soron elhallgassanak. Ilyen esetekben semmilyen tanulási vagy beleérző képességet nem mutat fel, a végsőkig ragaszkodik az álláspontjához, aminek az eredménye, hogy a hozzászóló, aki nyilván alkotó is, elvesztve kedvét távozik. A maradék pedig olyan, hogy nemigen tud hozzászólásokat generálni, a tisztes középszer, legalább is számomra általában nem éri el a pozitív hozzászólási ingerküszöböt, vagy ha ritkán mégis (azért nem szeretnék mindenkit megsérteni), az épp a ritkaság miatt kevésszer esik egybe az egyre nehezebben felbuzgó íráskedvemmel. Negatív ingerküszöbömet sem éri el, annyira nem is nyilvánvalóan rosszak, vagy más megközelítésben: annyira nem egyértelműen javíthatóak, hogy lenne mit mondani, egyszerűen közömbösek. Szóval én ezért nem szólogatok hozzá mindenkihez. Talán ha lenne lehetőség valami egyszerű hozzászólásra (+/-), arra rányomnék. A rádióműsorok esetében is nehéz a figyelmemet lekötni, ehhez megfelelő arányokra van szükség, amit kevésszer sikerül elérni, de néha mégis. Érdekelhetnek részletek ismert vagy ismeretlen művekből (de semmiképpen sem az egész, megszakítások és zenei betétek nélküli felolvasása). Érdekes lehet belelátni idegen vagy ismerős emberek életébe egy kicsit, de a mélységek, a szerencsétlen sors ha nem társul valamiilyen más irányú kiemelkedő teljesítménnyel, az nem felemelő, sőt nem is érdekes, az megint csak: unalmas, hétköznapi, nem megosztásra való. A csevegés is akkor érdekes, ha érdekes a csevegő személye és arányos a műsor, csak csevegésre sem lehet építeni szerintem. Végül érdekelhet a zene is, olyan, amit még nem hallottam, de szívesen hallgatnék, talán ez a fajta az, amit háttérben hosszabban is hallgatni tudok, így ha van üzenet, ilyesmibe kellene csomagolni.
Na, azt hiszem sikerült felpumpálnom az ideget mindenkibe, állok elébe.

Hegyi Zsolt:
Kettő dolgot szeretnék tisztázni, nem elsősorban Aurelianonak, hanem mindenkinek, aki olvassa.
1. Az írásban célzott kiemelkedő alkotókról: általában nem igénylik a társaságot, vagy azért, mert valóban magas szinten működnek, és a saját világuk elegendő számukra, nincs szükség visszaigazolásra, vagy elemzésre, beszélgetésre – vagy csak képzelt a kiemelkedő egyediség, ekkor leginkább a “meztelen a király” félelme dolgozik abban, hogy minden közösségi helyzetből kivonuljanak és a maguk monumentjét építgessék. Ilyen is, olyan is megfordult az estiskolán már. Nem cél az ő kiszolgálásuk.
2. Ami “hétköznapinak” aposztrofálódik, számomra jóval izgalmasabb és többet mond, talán mondhatóan őszintébb is.

Végül: a teheség egy adottság, jó ha van. De a tehetség önmagában arra elég, hogy kis kerek asztaloknál piros műbőr székeken ülve a füstben úgymond a haverok között világmegváltsunk. Ehhez kell szakma, szorgalom, kitartás is, és szerencse, nem kevés. De azt is gondolom, hogy a teheség éppúgy kis konyhák mélyén, lakótelepi betonban, külvárosi kisházban vagy a falu kocsmája mellett születik, él, és indul onnan. Én nem merek ilyen kijelentéseket tenni senkiről, hogy én határozzam meg, tehetsége megüti-e a mértéket ahhoz, hogy elhelyezkedjen kellően öregként az aktuális alkotói kánonban.

Végülis Aurelianot is ez az átlagos tehetségű közösség olvassa el, hallgatja meg és ad rá vagy utasítja el, nem a kiemelkedő tehetségű művészinasok. :)

Bartos Ágnes:
Aureliano, úgy látom rajtad is eluralkodott a Tavaszi Nagy Depresszió, és mindezek miatt a mi kis tehetségtelen szektánk a hibás.

Éljen a Tehetségtelenség!!!

Csősz Gergely:
Van benne…tu-du-tutu…Van benne valamiííííííi.
Őszinteség rulez – köszönet ezért Aurelianonak.
Bocsi Csaba, hogy ezt pont ide, de mindennek kell lennie valahol.
Annak ellenére, hogy a saját kis tönkömet is fűrészelem ezzel, sokmindenben igazat kell adom Neki, és persze ellent is mondanék egyben.
Nem merülnék igazán mélyre (íly kései órán – no meg nem is feltétlenül az én kezemben van az ékesszólás lángpallosa), de minden kritikának szubjektív alapja(i) van(nak), ezért objektíve nem nagyon lehetne semmire sem azt mondani, hogy érdektelen, uncsi (hogy egyéb …csi-re végződőekt ne soroljak).
Ha az Estiskolát mint Rádiót értékelnénk, vagy mint értékteremtő/művész(kedő) közösséget, hááát…NADE.
Véleményem szerint ez sokkal inkább egy Önismereti Közösség (még ha a célok néha célt is tévesztenek), melynek nem Nagy Nevek kitenyésztése/megtalálása és istápolása a célja, hanem inkább egy tükörbenézés, egy belső út bejárása (indulva a Önportré arc nélkül-től), melyet ha az ember eléggé alaposan tesz meg, elősegítheti a Belső Nagyság, majd idővel akár egyfajta Külső Nagyság kialakulását is.
Öööö…hol is kezdtem? Az, hogy 3:13, az most szíven ütött.
Mindenesetre szeretem, mikor Aureliano és Zsoltu töltőtoll-párbajozik, ebből lehetne több.
És az Egyensúly tényleg nagyon fontos.

Hegyi Zsolt:
Tollpárbajozni ahogy mondod, olyan dolgokban tartom érdemesnek, amik előre visznek. Mivel a cél és az irány más, mint amit Aureliano számon kér, és a célon, irányon nem szeretnénk változtatni, nincs min vitázni. Most mondd, Gergő, mit lehetne kezdeni az Aureliano szerinti kiugró géniuszokkal? Betenni a szakkörbe és nézegetni, hogy milyen szép? Na de erre van a galéria. Vagy adogatni a vakolókanalat, hogy könnyebben menjen a szobor építése? Na de hát erre született már nem egy webhely, vannak, amik az estiskolából nőttek ki, minek gyarapítsuk ezek számát?

Aureliano:
Én azért szívesen vitázom, bár nem vagyok olyan határozott, hogy előre tudjam, hány dolgot szeretnék tisztázni. És nyilván könnyebben menne, ha Zsolt arról beszélne, amiről én, de hát abból kell főzni, amink van. Szóval:
Én nem kérek számon semmit, azt írtam le, amit én gondolok, nem mondtam, hogy másként kellene lennie, pusztán igyekeztem megmagyarázni saját passzivitásom néhány lehetséges összetevőjét, ha már Zsolt többedszer említette, hogy nagyobb aktivitásra vágyna. Nem állítottam, hogy más is azt gondolná, amit én, vagy mást várnék az Estiskolától. Nem beszéltem géniuszokról, vagy önjelölt tehetségekről, vagy arról, hogy hiányolnám a velük való bármilyen bánásmódot. Én arról beszéltem, hogy az Estiskola jelenlegi működésmódja az átlagosságot, a konfrontáció kerülését, a viták ellaposodását eredményezi hosszabb távon, ami kevésbé érdekessé teszi a szememben. Szélsőség alatt szó szerint azt értem, ami az átlagosnak a szélén helyezkedik el, kiemelkedő tehetség alatt a többségből saját alkotásainak jogán valamilyen szempontból éppen kiemelkedőben lévőket értem.

A következő bejegyzést megelőzendő: nem azt állítom, hogy össze kellene veszni egymással, nem gondolom, hogy többet kellene kritizálni, nem mondom, hogy szélsőséges viselkedéseket ösztönözni kellene, de azt állítom, hogy érdemes volna vitázni arról, mi az érdekes, mi a szélsőség és engedni a tagokat, hogy a maguk módján oldják fel a konfliktusokat, ha vannak. Abban egyetértek, hogy a tehetség eredmény nélkül olyan, mint a pisálás fingás nélkül: szart sem ér. Ha pedig Zsolt nem mer kijelentéseket tenni a tehetséggel kapcsolatban, az az ő dolga, nem az enyém, én nem állítottam sehol, hogy a tehetséget nem lehetne akárhol fellelni, hogy hétköznapi emberek ne tudnának mások számára élvezhető alkotásokat alkotni, pont ellenkezőleg gondolom. Csak úgy érzem, erre nem mindig sikerül a megfelelő ösztönző formákat megtalálni, pedig ez lehetne célja az iskolának. Az önismeret mint cél engem nem vonz, mi jó van abban, ha megismer az ember egy morózus, merev, rosszkedvű alakot? Akkor már inkább a Zsolt csinálja jól: beüzemel egy személyesismerősgyárat, garantált előzetes lekáderezési lehetőséggel, amiből időnként leakaszthat egy-egy akár barátnak is nevezhető valakit, kerti munkákra, berúgásra, miazmás. Igaz, ez a lehetőség majd mindenki számára nyitott. Ha nem érezném metroszexuálisnak magam tőle, akkor az előző mondat előtti mondat mögé raktam volna olyan kis izé jelet kettőspontból meg zárójelből.

Ágnestől és mindenkitől elnézést kérek a letehetségtelenezésért, úgy gondoltam, ha már állóvízbe követ dobok, legalább legyen jó nagy. Természetesen vannak különböző, szerteágazó irányokba mutató lehetőségeket, képességeket, még kreativitást sem mellőző iskolások itt. És mindekinek köszönöm, ha elolvassa, amit írok és a kölcsönösség jegyében állok elébe, vagy alá bárminek, ami jön. És lehet olyan az Estiskola, amilyen akar lenni.

Hegyi Zsolt:
Te keményen állítottál valamit egy csoportról. Méltatlan lenne, ha egyesével akár én, akár más elkezdené felsorolni azokat, akik átestek a mércéden – nem azért, mert ők nem ütik meg a szintet, hanem mert a mércéd szelektív és pontatlan. Figyelmetlen és felületes. Ezért nem írom és szerintem más se fogja sorolni az ellenpéldákat. Ez így nem vitaképes felvetés a személyeskedése miatt nem az. És mivel nem fedeztem fel benne előremutató, segítő javaslatot, így mit tudok mást tenni, mint elfogadom mint erősen szubjektív ítéletet? Megkockáztatom, ahhoz nem kell sok, hogy azt leírja valaki, amit te. Az érzéketlenségedre azonban nincs magyarázat, és az érzékenység hiánya miatt én sokat nem tudok kezdeni ezekkel.

Egy dolog nem hagy nyugodni Aureliano. Egy ideig küldtél munkákat. Aztán leálltál, akkor személyes, mondhatni otthoni okokra hivatkoztál. Szünet. Amint elment az ofő, sűrűbben jöttél. És most jött ez a “kritika”. Namost lehet, hogy csak én érzem így, de valamiért azt érzem, hogy ezek összefüggenek. Az estiskola nem változott, csak a stáb. Mondom, lehet hogy rosszul látom, de ez olyan nincs otthon a macska, cincogás van effektus.

Arra mindig szükség van, ha valaki úgymond kintről próbál segíteni a meglátásaival. De 3 év működés után a fő irányvonal már gondolom világos kell legyen, és ez nem az, amit mondjuk a poszton látsz, vagy más ilyesmi helyen. Erre írtam, hogy minek szaporítani azok számát? Ez az oldal ilyen, hogy itt leckék vannak, önismereti helyzetek, feladatok és játékok vannak. És ez a cél, nem valami megfoghatatlan művészi mittudoménmi, ami ráadásul azon kívül, hogy személyesen érdekes lehet, közösségileg nem sokat ér. Van galéria, heteken belül felkerülnek oda anyagok, az lehet a művészi iránymutatások vagy ismeretek helye.

Azzal zárom ma estére soraim, hogy a témafelvetésed megvolt, értem, értjük. Most lenne itt az ideje a téma kifejtés után annak, hogy javaslatokat mondj a megoldásokra is. Úgy az igazi.

Hegyi Zsolt:
Eszembe jutott valami még. Olyan ez, mint egy kémia szakkör. A szertárban ott van minden, vaspor, sósav, meg amit akarsz. A szakkörösöknek a feladat hogy mondjuk olvasszanak vasat. Csinálják is, ügyesen, ahogy kell. Erre bejön egy muki az utcáról, hogy hehh, micsoda egy skandallum ez, hiszen ezekkel amik a szertárban vannak, atombombát is lehetne készíteni, ezek meg itt pöcsölnek a hülye kísérleteikkel, a tehetségtelen bagázs, ez így milyen uncsi. Atomot nem a kémia szertárból robbantanak, nem azért, mert nem lehet, hanem mert a szakkörösöknek máshoz van kedve és a szakkör másról szól. Aki atomot akar robbantani, az vagy összefusizza otthon a garázsban, vagy kitanulja ezt és elmegy az atomrobbantó kutatóintézetbe. Aztán vagy sikerül neki, vagy fanyalog azon, hogy a többiek milyen jól elvannak a szakkörben.

Aureliano:
Oké, elismerem, hogy felületes voltam, talán figyelmetlen is, talán érzéketlen is, talán inkább magammal van bajom, mint mással. A felfedezni vélt összefüggések pedig minden alapot nélkülöznek.

Bartos Ágnes:
Helyesbítek a korábban beírt megjegyzésemen (amely a Tavaszi Nagy Depresszióra vonatkozott):

Aureliano, úgy látom rajtad is eluralkodott a Hegyi Zsolt Megszorongatása és Fikázása c. fejezet, és mindezek miatt a mi kis tehetségtelen szektánk a hibás.

Éljen az Estiskola!

És egy kérdéssel is fordulok Aurelianohoz: miért vagy itt? Miért nézegeted az “alkotásokat”, miért hallgatod a rádiót?

Gerlei Gábor:
Szerintem au-nak nagy mértékben igaza van.
“Igéret, hogy a teljesen hétköznapi, más megfogalmazásban: tehetségtelen kezdőkből lehet egy tisztes, talán a családi fotóalbumok szintjét meghaladó hétköznapi alkotó.”
Amikor én beiratkoztam az estiskolába, pontosan ennyi volt a célom. Nem vagyok, nem leszek, sose is akartam kiállító fotóművész lenni. Magam örömére fotózok, amikor és amennyit kedvem tartja. De szeretném úgy csinálni, hogy a saját elvárásaim szintjét megüsse, amit fényképezek. Ehhez volt (van) szükségem külső szemre, segítségre, hogy visszajelzést kapjak, más érdeklődő amatőröktől. Amit mondanak, arra odafigyelek, egyetértek vagy nem, mindenestre engem ez arra ösztönöz, hogy tudatosabban, odafigyelve, összességében jobb képeket csináljak, mint korábban. Nekem ez elég, hisz eredetileg is ez volt a célom.
A rádiózás egyszerű szórakozás, kedvem lelem benne és örülök, ha van legalább még egy ember, aki szívesen hallgatja amit csinálok, cserébe ha tehetem én is meghallgatom mások adásait. A tévénél eddig minden általam eddig hallott adás jobb volt. Persze egy jó könyv, koncert vagy színház elhúz a rádiótól, de ezekkel szemben feltétlen előnye a rádiónak az, hogy kialakult itt egy közösség, akik fontosak lettek nekem. Érdekel, mi lett Ádám legújabb képregénypályázatával, mi történt megint Vikiéknél, Roziéknál, meg a többiek is. Persze van, hogy olyan zenét húznak elő, amit inkább lehalkítok, de nem egyszer olyanok kerülnek elő, amit még sose hallottam és szegényebb lennék nélkküle. Rádiózással se akarok kenyeret keresni, ez kikapcsolódás. És egyben öröm és megtiszteltetés, hogy számítanak rá, hogy minden héten szállítom az anyagot.
Ami meg a vitákat illeti, hát ott is van au-nak nagy igazsága. Két dolog hat erre. Az egyik, hogy a netes vita sokkal könnyebben fajul el, mint a személyes. Nincs meg a kimondott szóhoz társuló mosoly, gesztus, nonverbális társult közlés, sokkal ridegebbek, keményebbek tudnak lenni a mondatok. Könnyebb bántani, bántódni. Ezen a szmájlik se sokat segítenek. Emiatt aztán a többség sokkal óvatosabban fogalmaz, mint élőszóban. Másrészről, aki meg nem fogja vissza magát, arra Zsolt gyakran (szerintem) túlzott vehemenciával ugrik rá, védendő a köznyugalmat. Hagyhatna negyobb teret a karcosabb fogalmazásoknak, a többség itt nagykorú, neten nevelkedett ember, ki tud állni magáért, ha akar. De hát Zsolt meg ilyen, nincs mit tenni.
Összegezve annyit mondanék, hogy az estiskola nemigen ígért olyasmit, amit nem teljesít, én azt kapom tőle, amit vártam. Kivéve talán, hogy örülnék, ha au (meg mindenki más) gyakrabban szólna hozzá a képeimhez. Nem fotóművész kategóriában indulnak, csak a fotóalbum szintről szeretnék velük elemelkedni, de ehhez kéne a visszajelzés.

Bartos Ágnes:
Igen, amit itt látok, amit Gerlei ír sokkal összeszedettebb, bár ugyanannyira szubiektív mint Aureliano írása. Csak a különbség annyi, hogy az egyik a saját sérelmeit viszi bele a véleménynyilvánításba, a másik pedig ugyancsak a saját szemszögből, de kevésbé támadóan.
Itt akkor most mindenki leírhatná, hogy kinek mit jelent az Estiskola, vitatkozhatunk is, de az iskola céljain ez nem hinném, hogy változtat. Idáig is voltak emberek, akiknek nem azt adta az iskola, amire ő vágyott, voltak akik kiszálltak, voltak akik újra megjelentek, és persze mindig vannak újak. Az iskola nyitott kifele is meg befele is. Ennyi.
Az Aureliano személyeskedéseivel (pl ‘Zsolt csinálja jól: beüzemel egy személyesismerősgyárat, garantált előzetes lekáderezési lehetőséggel, amiből időnként leakaszthat egy-egy akár barátnak is nevezhető valakit, kerti munkákra, berúgásra, miazmás.’) tényleg nincs mit kezdeni. Ez teljesen értelmetlen és nem a tárgyhoz tartozik.

Gerlei Gábor:
Hát ja. Nekem csak szubjektív véleményem van. Ez régi hibám.
Ami a személyesismerősgyárat illeti, azt gondolom, hogy ez teljesen méltatlan, kisszerű felvetés. Jogos is lehetne, ha Zsolt itt befektetés nélkül jutna ilyesmi jellegű előnyhöz. Ezzel szemben én azt látom, hogy sokkal nagyobb a befektetés az ő részéről, mint amennyit egy ilyen személyesismerősgyár megérne. Szóval ha neki itt személyes kapcsolatai alakulnak ki másokkal, azokért nagyon keményen megdolgozik. A kapcsolatokat létrehozni, életbentartani nem addig tart, hogy elfogadja a beiratkozását az estiskolára.

Aureliano:
Ágnes, szerintem te is túlreagálod kicsit azt, amit írtam, bár megengedem, amit én viccnek szántam, esetleg neked személyeskedésnek tűnik és túlmegy a határon. Annyira nem volt komoly a szándékom, hogy ilyen sértődés legyen belőle. Az én stílusom ilyen írásban és szóban is, piszkálódós, néha idegesítő, de azért azt gondolom, érzéketlen nem vagyok. A tárgyhoz úgy tartozott, hogy saját magamra vonatkozó önironikus mondatomat ellenpontoztam vele. Amúgy énnekem nincsenek Zsolttal kapcsolatos sérelmeim, amit belevihetnék, velem mindig korrektül, sőt, ha lehet mondani, kiemelten foglalkozott, ezért is mertem karcosabban fogalmazni. Az is lehet, hogy vannak, akiknél ez kiverte a biztosítékot, őket is szívesen meghallgatom. GG szerintem jól foglalta össze a lényeget, és persze lehet őt is, engem is szubjektívnek nevezni, el is fogadom. És mivel te is kérdeztél és Zsolt is arra biztatott, hogy tegyek javaslatokat, teszek is, ha adtok egy kis időt.

Hegyi Zsolt:
A történet előzménye, hogy valóban olykor-olykor felhorgad bennem, hogy Aureliano filmjei nekem fontosak voltak és jó lenne, ha újra aktivizálná magát, ezt néha szóvá is teszem neki. Levélben. És ezen levélben jókat szoktunk vitázni. Eddig így történt. Most valami okból ez a levelezős státusz átkerült ide- nem biztos, hogy itt a helye, de ha itt van, itt írok.

Ami nehéz, az az, hogy ha nem írok választ, akkor az pökhendinek hat, ha írok, akkor meg az nincs értelmezve, tehát egyelőre elbeszélés van egymás feje mellett.

A net nyitott, mindenki olyan helyet alakít ki benne magának és/vagy barátainak, amit jónak gondol. Mi amikor elkezdtük, ilyesmit gondoltunk. 3 év a neten nagyobb idő, mint az életben, a neten gyorsabban kopnak a dolgok. Ez alatt gyűltek tapasztalatok, amiket igyekszik az ember beépíteni. Amit lehet.

Amit Gábor ír, abban sok igazság van – azt nem értem, miért érzi szükségesnek azzal kezdeni az írást, hogy Aurelianonak nagymértékben igaza van, miközben ha lehámozom róla a személyes részeket, akkor egyelőre nem nagyon jutottam oda, hogy mi is ez az “igaz”. Gábor leírja, ő miért van itt. Respekt. Én meg már 23216-szor mondtam el, hogy ez nem művészképző. Arra is vannak megoldások – javarészt nem a neten. Aki úgy gondolja, hogy neki az való, akár még ajánlani is tudok helyeket. Práter, Szellemkép, nem sorolom. Amit a neten lehet találni, engem nem érdekel igazán – azt is elmondtam, miért, de megismétlem. Az hogy mindenféle iránymutatás, kritika, elemzés nélkül felkerülnek egy nagy batyuba szórva képek, az szerintem még arra is nehezen alkalmas, hogy kifelé, tehát a néző felé felépülhessen vele egy jó kis emlékmű. Ezek inkább befelé szólnak, bentieknek, egymásnak, mint egy beszámoló, vagy dicsőségtábla, hogy na, nézd, épp itt tartok. Nem többek. Nekem. Volt módom ilyes dolgokban részt venni, és ha sarkos akarok lenni, ezek galériának kevesek és kuszák, művészeti szempontból túl sok az epigonista feldolgozás, túl nagy egymásra a hatás, és nincs semmiféle kontroll, segítség. Ezekre mondom, hogy “nice shoot smiley” helyek.

Ami érdekes lenne, ami jó lenne és fontos, az az, hogy az estiskola meglévő kereteit és céljait tudomásul véve érkezzenek meglátások, ötletek, mert a külső szem mást, máshogy lát. Biztos lehet ezt is jobban csinálni, mentség lehet, hogy nincs előkép, amit lehetne kopírozni. Az se titok, hogy az ofő kilépésével a helyzet is változott, nyilván van, akinek az szimpatikusabb volt, vagy ez lett az, nem tudom, ezekről néha érkezik visszajelzés, jöhetne több. Szóval az eszmecserére mindig nyitott vagyok, az alap irányokon nem szeretnénk változtatni, lehet finomítani, bővíteni, de annak örülnék, ha akár Aureliano a kritika mellett próbálna belehelyezkedni abba, ami az estiskola – nevezzük úgy – kormányzása, és ebből a helyzetből mondana javaslatokat arra, mit lehetne másképp.

Amivel végképp nem tudok mit kezdeni, az a mondjuk úgy, fűnyíró elv, amit ír. Ugyanis senkit nem utasítottunk el azért, mert ő mondjuk már előrébb tart. Lehet jönni és csinálni a leckét. Igen, ebben is van kihívás, hiszen egy magát profinak, vagy művésznek tartó embernél tapasztalatom szerint gyorsan előjön, hogy ó, hát ő miért csinálja ezt vagy azt meg mint kötelező gyakorlat, miért menjen bele ebbe a játékba, hiszen ő már mindenen túl van és neki ez derogál. Hát, ha derogál, akkor ne. Egyébként viszont szerintem – mondom ezt úgy, hogy volt módom sok alkotót és munkájukat megismerni – izgalmas kihívás lehet akármelyik lecke, játék, feladat, főleg ha nem asztalfiókból kerül rá megoldás, csak a büszkeség, a féltett büszkeség az, ami olykor nem engedi ezt elindulni.

Aureliano:
Igen, az értelmetlen és ironikus túlzások leírva néha nem azt eredményezik, aminek szántam őket, ezért akkor megkövetem Zsoltot. Nyilván én is látom, hogy mennyi munka és erőfeszítés van ezzel, és erre is volna ötletem majd.

Bartos Ágnes:
Jaj én nem vagyok megsértődve, és nem gondolnám, hogy a sértéseidet még ennél is jobban túl lehetne reagálni.
Ami pedig a piszkálódásokat illeti, teljesen rendben vannak egy ideig és mértékig, hidd el, tudom, mert nekem is szokásom. Csak ismerni kell a mértéket, a személyt, a helyet és a módot.
Most már tényleg várjuk a javaslataidat. Végeztem. HACCÁZ!

Hegyi Zsolt:
technikai megjegyzés: egyrészt Csabától kérjünk elnézést, mert neki most jól tele lesz a postaládája ezzel… másrészt meg nem tudom, hogy a fórum nem lenne-e hatékonyabb beszélgetési forma. Tőlem mehet itt is, vagy vihetjük át akár a titkárságra a 2010-es estiskola bejegyzéshez. Talán azért is lenne az jobb azon kívül, hogy nem Csabát terheljük, mert ott eleve erre van kitalálva a hely. hmm?

Gerlei Gábor:
Csaba most így járt. Ismeri a delete gombot. Szerintem.
Ha itt alakul ki beszélgetés, akkor itt. Nem kell rögtön helyükre tenni a dolgokat. Had burjánozzék az eszmecsere, ahol kedve kerekedik.