Brúnó gondosan elkészített B terve, ami egy olyan ábécé szerint B, ami bével kezdődik.

A kommentekből az tudható, hogy Gabriella ezt a sorozatot nem leckébe küldte, hanem szorgalmiba, és én voltam az a galád, aki mégis a Gyermekkor leckébe ezt besorolta, mégpedig a következő miatt: nagyon is jellemző a gyermekkorra az a fajta fantázia világ, aminek a megszületésével itt találkozunk. Nagyon izgalmas felnőtt fejjel azokat az asszociációs rendeket megpróbálni követni, amit a gyermekek létrehoznak. Az is látszik, hogy a kép szereplője, Brúnó nagyon is komolyan gondolja ezt, és az ő számára nagyon mély és fontos jelentéssel bírnak ezek az ábrák, melyek ahogy látom, olyan jelképeket, jelzéseket hordoznak, amik akár valami archetipikus szimbólumrendszerben mozognak. A kreációnak, a gyermek világának az felépülésének mintapéldája ez a sorozat. Tessék megnézni a harmadik képet, hogy annyira belemerül Brúnó ebbe a játékba, hogy fekszik a szőnyegen, és tényleg centiméterekre van a tárgytól. Nem is az egészet látja át, hanem a rajz mikromozgásait, miközben az ő fejében ez az egész dolog már összeállt. Ez az üzenet azért fontos, mert valami hasonló dolog a fényképezés is, hogy az már csak egy kivetülés, hogy ez az exponáláskor megtörténik, de az ember fejében ezek a dolgok korábban megszületnek. Ha az alkotási folyamatot tudnám saját magam jellemezi, főleg az ilyen fényképezési módot, ami nem egy dokumentarista fényképezés, akkor azt mondanám, hogy hasonlatos a gyermeki ábrázoláshoz, a gyermek alkotásához. Én ezért örülök ennek a képsornak, nekem ebben benne van minden. Saját magamat is látom, nekem a szőnyegek nagyon fontosak voltak, és nagyon jókat üzentek, nagyon szerettem rajtuk, de velük is játszani, a szőnyeg nem csak egy felület volt, hanem maga a mese. Három csillagot megadom, de ami a leckemegoldást illeti: ha majd Gabriella a saját gyerekkoráról mesél nekünk, akkor az a megoldás is lehet erre a leckére, ez a további irány. Gabriella, nyugodtan tessék dolgozni a fényképezés eszközével is. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Köszönöm szépen Brúnó és Brúnó szülei nevében is!
(nem leckének készült, szorgalmiba küldtem,csak Brúnó miatt, de Zsolt egy despota, egy diktátor, egy...:)

Brúnóhoz mindenképpen gratulálok!

Drága gyermek! Ebből egyenesen feltaláló lesz.

Új hozzászólás