Már senki nem emlékszik rá. Eltűnt, mintha soha nem létezett volna. Nem is lehet megmondani ki volt, mi volt, csak annyi bizonyos, hogy lett, ami kimondhatatlanná vált a hiányában. Ez a hang, ez a betű szentül meg volt győződve, hogy önmagában is van értelme, sőt! Egymaga képes mindarra, amiben előfordult.

- Hiszen része voltam! – biztatta magát.

Akkor egyes betűk a teljes szabadságról és az önmegvalósításról beszéltek. Ők átélték, megértették, és elfogadták a kivált betű álláspontját. Hosszan fejtegették az egyéni betűk érdekeit, előtérbe helyezték a hangok jogait a szavak jogaival szemben. Meglátásuk szerint a hangok előbb voltak mint a szavak, és így a betűktől ered a világ, ezért minden betű rendelkezhet önmaga sorsa felett.

Persze mások az egységet hangsúlyozták, és meggyőződésük jeléül példákat próbáltak a betűtársadalom elé vetni.

- Van ami kifejezhetetlen így!
- Ugyan! Mi?
- Éppen ez az! Tudom, de képtelen vagyok megnevezni... még csak körül sem tudom írni, mert magamban sem tudom megfogalmazni!
- Ilyen nincs! - reagáltak a teljes betűönrendelkezés pártiak.

Az Idő mosolyogva szemlélte a vitázókat. Szótlanul lebegett. De mi tagadás, egyszer azért elgondolkodott:

"Mi lenne, ha én lennék az a betű...? Ha senkinek nem hiányoznék, elfogadnám? Ha hiányoznék, visszatartana? Eh, ostobaság! Én én vagyok, ők pedig ők. Nincs miért közbelépjek, tegyék a dolgukat, én is teszem a magamét!"

Később elcsendesedtek a viták. Újrarendeződtek a sorok, és újrafogalmazódott a világ is. A kimondhatatlan szavak egyszerűsödtek, belekeveredtek más gondolatokba, vagy egyszerűen karon fogta őket a jótékony Ismeretlen. (Megsúgom, ő mindig is nagy érdeklődéssel kísérte a megnevezhetetlenek és a kimondhatatlanok ügyét... az univerzum örvénylő sötétje felé.)

Teltek a napok, és már úgy tűnt, végleg helyre áll a rend, amikor a csont sovány i a köznapi ismeretek valamely elektronikus bugyrából merítve arra a megállapításra jutott, hogy ő stresszben él, és hajlamos a depresszióra. Sőt, ezért a többiek, leginkább a szavak csoportjai, a mondatok, végső soron az őt is éltető gondolatok a felelősek! Úgy érezte, neki is követnie kellene azt az eredendően kivált betű példáját. El kellene hagynia a szavak világát, és önállóan, korlátlanul kellene lebegnie a világmindenségben. Amikor hangot adott elképzelésének, újfent fellángolt a régi vita. Volt, aki sírva marasztalta, volt aki megfenyegette, de szép számmal akadtak olyanok is, akik biztatták:

- Ne törődj a többiekkel, most az a fontos, hogy megtaláld önmagad! Ha úgy érzed, hogy el kell menned, akkor tedd meg! Nem számít, hogy mit gondolnak, mit mondanak amazok! Te magánhangzó vagy!

Elszánta magát az i, és kivált a betűk közül. Jajgathattak, pörölhettek a mássalhangzók - nem hatott rá.

Az _smeretlen mája ped_g egyre duzzadt. Megérezte, hamarosan önmaga _s a k_fejezhetetlenségbe, és így a feledésbe merül. M_ tagadás, elképzelhetetlen ennél szebb beteljesedés: a teljes _smeretlen am_nek a fogalmát sem _smer_k!

Telt az _dő, és újra elhallgattak a rosszallók, megnyugodtak a pártolók. Talán belefáradtak a v_tákba, talán csak egyszerűbb volt elcsendesedn_. A betűk zöme megszokta, elfogadta _smét az új állapotot. Rájöttek, anny_ történt csak, hogy szűkebbek lettek a szavak, a szócsaládok. Nehezebben lehetett megkülönböztetn_ egymástól egy-két dolgot, például a _gazt és a gazt. De m_t szám_tott ez! h_szen a k_vált két betű példájára meseszerű történetek _s kerekedtek. V_ccek keltek életre, olyanok m_nt: "Mért ment el az az utolsó betű? No? Mert az ell fejetlenül szerette!". Szálló_gék kaptak szárnyra, m_nt például: "Egy sorban elég egy pont!" És m_ndenk_ megértő mosollyal bólogatott.
Élelmes vállalkozások játékok formájában dobták p_acra az esetüket: betűgyerekek táblákon próbáltak megszabaduln_ a szavaktól. Vetélkedőket rendeztek "A hang elszáll" c_mmel. A célja: saját k_s csoportjuk k_szor_tása az értelmes k_fejezésekből és gondolatokból. Végül _s egyhangúlag felértékelődött a két betű útja, majd ennek betűtársadalm_ csúcsaként d_vattá lett a k_válás. A betűkben megérlelődött a vágy, k_v_rágzott a kedv, és egyre nagyobb számban szerettek volna önállósodn_, k_váln_. Tal_n éppen az "_" tette divatt_, tal_n valak_ m_s. M_ndennap_s lett az ön_llós_d_s. Megsz_kt_k, elf_gadt_k. És végül elérkezett a telj_s f_lszabadul_s. Töm_g_s_n k_zdt_k k_v__n_ a __tűk. ______ c_____a_, __aba___ ______. ___ __ ________ __ _______ ____. _ _____ ___ ___________, _______________, ________________ _________.

(2001)