Falusi környezet, és az alkotó viszonya, keresi a maga helyét. Ennél a képnél szinte teljesen révbe értünk. Hurrá, ez az! Itt egyrészt a kompozíció is egyben van, egy centrális kompozíciót látunk, jelzésértékkel az utcából is annyit kapunk, amennyit kell, és mondhatóan jól van mérve az, ami a környezet és a fő motívum közötti arány. Ami egészen őrületes, az az a pillanat, amit megtalált és megfigyelt Ágnes, hogy itt évszaktól függően, mondjuk délután 4-kor van ilyen surlófény, és ezek a fények a köveket nagyon érdekesen helyzik térbe. Ha az ember hirtelen ránéz, akkor nem tudja eldönteni, hogy ezek most befelé mélyednek, vagy kifelé domborodnak, és ezért sokáig tud gyönyörködni a képben. És itt van ez a velocipédes ember, ami olyan grafikai ábrázolás, ami a groteszksége mellett fontos irányt mutat, és ez az archaizálás, a régies mód. Régi kerékpároknak voltak ilyen iszonyatos méretű kerekei, és ült rajta egy pöttömnyi, kis pici ember. Ezt a hatást hozza vissza ez a kép. Annyi talán, amire azt mondom, hogy 98 százaléknál tartunk, hogy egy lehelletnyiből több a fölső részből most jó lett volna még. A kerítések ott vannak, de talán ezeknek a ritmusa még beleférhetett volna. Ez tényleg nagyon kevés, és nagyon kicsi szöszözés a részemről, ez egy erős kép. Hajrá, Ágnes, ez az irány jó irány. (hegyi)
értékelés:
Mondhattad volna, amit Arany: Gondolta a fene!