Claus

A kép dokumentum kategóriába próbál tartozni, hiszen a vurstli – és ennek a képnek a kapcsán esetleg felvetődhet a Circus Maximus című film, Radványi Géza alkotása, az utolsó filmje halála előtt – tehát a cirkusz világát idézi, sőt akár az LGT zenei világát is, nekik volt egy ilyen szakaszuk, elsősorban Sándor Pál vizualitása segített ebben, ez a múltat idéző, de mégis modern vurstlihangulat látszik a képen. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, ezekre a dokumentumhelyzetekre ugyanúgy érvényes a kompozíciós rend. Az emberi figura kitekint a képből, egy tükröt tart a jobb kezében, vagy megsimogat egy gyermeket, látszik, hogy valamivel nagyon kommunikál. Egy úgynevezett háromszögforma létre is jön a bal kéz gesztusrendszerével együtt. Egyértelmű, hogy ez a háromszög ez egy zárt rendszer, ha csak a képen megnézzük, még egy légtornászkötél is látszik halványan a háttérben, azaz minden azt mutatja, hogy a képen kívül valami történik, a kereten kívül, az alkotó pedig ezt elvágta. Ugyanúgy, ahogyan a bal vállat. Ugyanakkor értelmezhetetlen, hogy miért hagy akkora levegőt a szép kalap feletti részen. Magyarul szerintem ez a kép fekvő formátumban jobban beszélne arról a viszonyról, ami Klausz tekintete és a képen nem látható esemény között történik. Miért? A négyes lecke, barátom kategóriára érkezett, nyilván az alkotó szerette volna bemutatni, hogy Klausz lelkében, élethelyzetében ott éppen mi zajlik. És éppen ez van félbevágva, így kevesebbet tudunk meg Klauszról, inkább azt tudjuk meg, hogy nincs rajta póló, hogy kicsit rendezetlen a haja, de igazából hozzá nem tudunk közelebb kerülni, mert a háttérben a cirkusz felirat darabjai az túl kevés ehhez, a festett mókusok vagy mik a sátron, minden morzsalékosan, töredékesen jelenik meg itt. Sejtésem szerint ez azért van, mert itt igazából spontán módon történt egy exponálás, nagyon jó irányban, nagyon jó, hogy a Dezső mutatja, hogy egy ilyen világban is mozog, de rendezetlenül van a kép exponálva, elhelyezve benne a tárgyi környezet. Több alázat, ha szabad kérnem és több türelem, a dokumentumképekben. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Szia Dezsi! Ő a vándorcirkuszos fiú akiről meséltél? Vagy az új osztálytárs? Fényképezőgépp hogy áll Lőcsei Mester???

Új hozzászólás