Aranyosak ezek a belenézős képek akkor, ha a környezetből is kapunk valamit és lesz valamiféle szociója. Egyébként ez a fajta családábrázolás ritkán érvényes, tehát az a mindenki mosolyogjon a kamerába, akkor is ha nem olyan a kedve, széles csíz vigyorral, ez egy kicsit nehézkes, látom, hogy itt se sikerült mindenkinek, egy idő után a szereplőknek már mehetnékje támad, nem biztos, hogy mindenkit ugyanabban a hangulatban kapsz el, számos oka van annak, hogy ez nem jön össze. A jobb oldali szereplőnek már erős véleménye van ez iránt a dolog iránt. Szóval aranyos, szerethető az egész, de tudod, mi a helyzet? És ez most nem a digitális miatt van, amit mondani fogok. Ez is imitáció. Régen megvoltak ezek a tipikus családi fotók, nyaktámasszal, hosszú expozícióval, mindenki kicsípte magát, a legszebb ruháját vette fel és beült például a ház elé a kertkapuba és akkor ott csináltál egy ilyen fotót. Ott szerepe volt annak, hogy ki van jobb oldalon, ki van bal oldalon, hol a családfő, milyen hierarchiában következnek az emberek, szerepe volt a ruhának is, ami jellemezte azt a szociokulturális környezetet vagy azt a társadalmi szintet, rangot, amit elért, tehát azok a fotók nagyon sok rétegben visszafejthetőek, ehhez képest azok a fotók, amiket most csinálunk, semmi ilyenről nem szólnak azért, mert már nem szenzáció az, hogy fényképeznek. Ahhoz kellett az, hogy akkoriban fényképeztek félévente egyet a faluban valakit. Ezt azért mondtam el, mert ott veszett el valahol az egésznek az értelme. Az megint egy más kérdés, amire az elemzés elején is utaltam, hogy mi van akkor, ha a környezet is jelentős és ad egy szociografikus hátteret, akkor ez működhet. (hegyi)