Édes drága múlt
Kedvenc tárgyam, nos nem a mivoltáért, mert sajnos már nem tölti be a szerepét, bár szívesen hallgatnék rajta arhív felvételeket. Ha ránézek, eszembe jutnak a nagyszüleim, hogy vajon milyenek lehettek az akkori évek, amikor az a rádió szólt... hiányoznak a nagyszüleim, a gyerkkorom...

Kedves Boglárka, ezt a képet azért értékeljük kissé máshogy, a hozzá fűződő szövegi meghatározással, mert az nagyon őszintén vall és hozzáad a tárgyfotóhoz. Az Estiskola kezdeti szakaszában azt mondtuk, hogy az alkotásokat nem egymáshoz viszonyítva, hanem az alkotóhoz, annak személyiségéhez mérjük. Itt a Zsolttal együtt azt tartjuk fontosnak, hogy a barátom kategóriában létrejött egy elvonatkoztatás, szimbolikussá válik az egyszerű tárgyfotó, és bár ha ez a kép egy kiállításon szöveg nélkül szerepelne, nem lenne teljességgel értelmezhető, mégis úgy gondoljuk, hogy az itt jó ideje működő személyes és intim közegben őszinte és szomorú a vallomás, ami a kép kapcsán elérkezett hozzánk. Ez természetesen azt is jelenti, hogy ettől egyedi és az alkotóra jellemő ez a házi feladat. Úgyhogy itt a kettő disznót nem a kompozíció, hanem az egésznek a teljes üzenete miatt szeretnénk megadni. (hegyi-szőke)
értékelés:

Hozzászólások

Rádióföldi jó barátok és szomszédok című péntek esti műsoromhoz, melynek 20.00 órai premierjére ezennel tisztelettel meghívlak, ezt a fotódat választottam ajánlóképnek, köszönettel.

...a Gyáli úton..

Remek!

..koszonom, orulok hogy emlekeket ebressztett benned. Szerintem nagyszeruek ezek a regi dolgok, es sokszor ugy erzem hogy nem maradt beloluk semmi..:( neha szeretnek visszamenekulni a multba, gondolvan hogy ott egy kicsit megall az ido es nem kell rohanni hajtani mint manapsag......faradt vagyok.......

Szia Boglárka!

Imádtam ilyen szerkezeteket javítani. Sokszor egy kiskanállal meg lehetett oldani a problémát. Elég volt megkocogtatni a kontakthibás elektroncsövet a hátuljában és már működött is :)
Szerintem remek részletet választottál belőle és szépen játszatod a fényeket rajta. (úgy látom, hogy ez a te stílusjegyed)

Új hozzászólás