E tétova csendben a pillanat álmatag áll most,
félénk csókod az ajkamon ébredezik még,
íze a lelkemen átszalad, és puha fáklyavilágot
tartanak álmok az éjszaka arca elé.
Itt vagy a keblemen, így vagy e hajnali mátkám,
itt vagy, s most ugye mélyen szunnyad a kérdés?
De fájó reggelig elrepül életeink sokaságán
mind, ami volt, s ami lenne - ha lenne elég.
Talán az az érdekes a verseidben, hogy majdnem mindegyikbe bele tudom éni magam, vagy van egy olyan élmény ami egyből előjön az olvasása közben :)