Este

Este

Azt nem nagyon értem, hogy mitől van ez bemozdulva. Valószínű, hogy attól, hogy kevés volt a fény, és kézből fotóztad. Ha ezt látjuk, akkor ezt érdemes utána javítani. Rá lehet tenni a gépet valami kis asztalra, és akkor kevésbé mozdul be, ez szerintem fontos, mert zavaró a képnél. A bemozdulás, ha nem szándékosan a mozgásra akar utalni, akkor az zavaró tud lenni, az rontott képre utal. A másik, hogy mindig a legvilágosabb pontokat figyeljük, itt most van két lámpa, ami olyan, mintha ott jönne valami autó szembe, ez a legvilágosabb, utána ez a kis karika meg a vonalak, eddig ez rendben is van, ugyanakkor a háttérben ott van egy figura, és valószínű, hogy ezzel a figurával kapcsolatban szeretnél valami lírai közlést adni nekünk. Igen ám, csak nem nagyon értem, hogy ha erről van szó, akkor miért ilyen nagy a tónuskülönbség a figura és az előtér között. Azt a helyzetet, ami itt létrejött ennél dinamikusabb tónusokkal is létre lehet hozni, magyarán egy kislámpával ki lehet emelni a háttérben lévő figurából is valamit, és akkor már elindulhat egy mozgás a képen. Most ez a mozgás csak a kép előterénél jön létre, a háttér nagyon mély réteg, és nem tud bekapcsolódni ebbe az egészbe vizuálisan. Egyébként az ötlet jó, az tetszik, arra adok egy csillagot, de a technikai kivitelezés és az, hogy világításban nincs megoldva, ez a kép csak egy csillag marad. (hegyi)
értékelés:

Új hozzászólás