Fények között

Fények között

Sem a fény-árnyék, sem a tánc leckébe nem akartam berakni, mert táncból visszafogott helyzet, árnyékból pedig inkább esetleges, mint önmagában megálló. Egy idei tánc világnapi előadásból.

Ezzel a képpel egyetlen egy probléma van, ami miatt mindenképpen szerettem volna róla beszélni, és ezért én beemelem a Tánc leckébe, hogy beszélhessünk róla, és elemzést kaphasson. Itt nem a fények esetlegessége a kérdés számomra, hanem az, hogy miért van ez ilyen szűkre véve. Amíg a táncos feje fölött ekkora teret hagyunk, a kézfejébe pedig belevágunk, holott ez egy fontos pont lehetne. Térd alattig érdemes lenne eljutnunk. Ez az egyetlen problémája a képnek, de kettő csillag megvan rá. A vágás azért fontos, mert ha megfigyelünk egy mozgássort, akkor már ki tudjuk nagyjából számítani, hogy ő most honnan hová jön, hogy nagyjából mekkora teret kell hagynunk az exponálásnál, mennyit fog bemozogni. Nyilvánvaló, hogy kevés fénynél nehezen kontrollálunk a keresőben, mert nem biztos, hogy mindent pontosan látunk, hogy hol ér véget, ezért egy kicsit a biztonsági játék lehet a fontos, hogy inkább többet hagyjunk, aztán vágunk, mintsem, hogy ne kerüljön rá a képre valami. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Szia!
Szerdai Shakespeare-szonettes Sensillámnál szeretném szépirodalmi szolgálatba szólítani szerzeményed.
Szenkjú.
:)

Nekem is nagyon tetszik! Néhány részlet különösen...
pl az arc, hihetetlen milyen kifejező ebben a fényben. Ugyanígy nagyon tetszik a vállon szétterülő haj is... Finom, szép..

Köszönöm, de ilyenkor visszanézek, hogy mit is köszönök tulképp, mert tudatosság, megragadó és átitatott alkotói folyamat nem sok volt benne részemről... Vagyis másfajta, a fények belövése, egy táncos kiválasztása, rákészülés a várható mozdulatokra...

Szeretek táncosokat fényképezni, mert önmagukban kifejező alakokat igyekeznek megmutatni a nézőnek és ebből elkapni egy jó pillanatot elég koncentráltan kínálódik egy-egy előadáson. Lassan rááll az ember szeme is a várható koreográfiákra, mikor jön lassabb rész, mikor ismétlik a forgásokat és lehet előre készülni... :)

Nagyon szép kép, Zoltán, megragadó a modell átlelkesült kifejezése. Nagyon szép a fénnyel való gazdálkodás is. Kicsit kár a levágott kézfejért.

Ami a képen van nagyon szép, nagyon vonzó a szememnek és a lelkemnek is. Kár hogy szorgalmi, mert nagyon kíváncsi lennék szigorú szakmai véleményre is.

Új hozzászólás