Gerlei Gábor filmje - rendezte: Kovács Gyula

Hozzászólások

Az elemzésről: a mosóporreklám értelmezés azért tévedés, mert azt kell észrevenni, hogy nem a mosóporreklám az eredeti és eszenciális, amit a portréfilm utánoz, hanem épp a mosóporreklámok azok, amik hazug módon úgy akarnak látszani, mintha spontán lenne, mintha őszinte lenne, mintha valódi lenne. Tehát a portré az őszinteség és a reklám hazug, és innentől ha reklámhoz hasonlítunk, akkor épp ezt a folyamatot nem vesszük figyelembe, hogy a reklám sokszor él azzal az eszközzel, hogy úgy csinál, mintha.

Dini, kösz, hogy így megszólítasz, és akkor annyit még hadd tegyek hozzá, hogy természetesen minden vélemény egy vélemény és elfogadható ebben a minőségében, hogy egy vélemény, és még azt is mondom, hogy persze, van abban bátorság, ha lemosóporozol valamit, onnantól sánta egy picit a történet, ha mindez mellé a magad hasonló őszinte kitárulkozó alkotása nem párosul, magyarul lehet a függöny mögül is mondani, hogy ez egy mosópor, de nekem - nézzétek el - hitelesebb ez a vélemény, ha valaki már egyszer leült egy kamera mögé és játszott ilyet, vagy ha legalább elkezdte a leckéket, amiket feladunk, nem csak formai, hanem tartalmi szinten is megoldani.

Ami a filmeket illeti, ezek a filmek vallomások, és azt is engedjétek meg nekem, hogy a magam szubjektív látása szerint ne fogadjam el a mosópor párhuzamot, mert míg a reklám hazug, a filmekre sok mindent lehet mondani, de ezt nem. Tehát aki mosóporreklámnak érzi, teljesen igaza van, ha a forma felől közelített, de én meg azt kérném, hogy menjünk beljebb és menjünk mélyebbre, és nézzünk magunkba és a filmekbe és akkor talán kiderül, miért mondom, hogy tévedés a mosóporreklám értékelésnél megállni.

Nem bajom, hogy valaki a felületen mozog és onnan figyel, ez természetes állapot, az viszont bajom, hogy ha valaki téved - hiszen nem vagyunk tévedhetetlenek - parasztosan mondva rálép valakinek a tyúkszemére, nem tud magából annyit kipréselni, hogy bocsánat, tévedtem, csak ilyen hülye csörte után, mintegy mellékesen. Ennyi és nem több, és én szeretném kérni, hogy ahogy a táborban is tettük, hisz te is, Roland is és a csapat növekvő része is volt már táborban, menjünk bejlebb az értelmezésben és az elemzésekben is. Igaz ez erre a filmre és igaz a teljes estiskolás vertikumra.

Ha van értéke ennek a közösségi helynek, akkor talán éppen az, hogy nem állunk meg a nyalomahangod "kritikánál", de ha ez így van, és ezt értékeljük is, akkor tegyük meg azt a lépést, hogy feltételezzük egymásról, hogy a kitett munkák őszinteségi alapállásból dolgoznak. És adjuk hozzá a magunkét értékelési minőségben is.

Összefoglalva, mert én ebből a témából kiszállnék, ha nem hívtok bele személyesen újra, el kell jutnunk oda, hogy a zavarunkat leküzdjük, hogy az első kézenfekvő párhuzamot átgondoljuk, és oda is, hogy ha tévedünk, akkor azt mondjuk, hogy bocs. Ennyi, nem több.

( nemnagyon akartam belepofázni és most is csak súgva... egyrészt boccs Feri a te "lázadó":) viselkedéseden kívűl én nem látok ezekben filmekben se oldottságot se jókedvet...MÁSRÉSZT -és ezéírok- Zsolt egy film kivált amit kivált még akkor is ha nem az van benne amiról szólni akar... én is meglepődtem mikor a táboros filmet otthon egy hét múlva néztem mer kiszikkadt .....és Roland ezen filmek kapcsán mikor megszólalt őSZINTÉN megnyílt, "bátor" volt azt mondani amit gondolt és azt gondolni hogy ezzel segít vagy javít ha kimondja...épp eleget unszoltátok erre egyébbként....nem hallgatott udvariasan???....hát ennek bele kéne férni itt....ott más volt a hangulat???.....persze ez látszik Feri Sztivünyöscsoportképes filmjén:)....de ezeken pont nem...és erről nem a Roli tehet....és ZsoltAPU:) ha nem akarnád ennyire megvédeni a "gyerekeket" az ördögi Roly Sladetől akkor egymást közt tök röviden és gyorsan helyére került volna ez a kritika....felnőtt itt mindenki és a filmeket se kell védened az alkotók helyett, meg a tábort sem a filmeket nézőktől)

Csaba, Feri: Kész, igen, erről van szó. Mindig irigyeltem azokat, akik egyszerűen meg tudják fogalmazni azt, amit én csak hosszan, bonyolultan és többnyire zavarosan. :-)

Miért zavar a kamera? Én ezt fórumra való kérdésnek gondolom. Nem biztos, hogy ide leírnám.

Volt mosóporos is, de mind őszinte.
Azt nem értem, miért vagytok ennyire gátlásosak? Kit miért zavar a kamera? Ezeket azért kérdezem, mert több riportnál is ezt éreztem és mondtátok is. Ahhoz, hogy őszinte munkákat készítsünk a saját gátlásainktól, szorongásainktól kell először megszabadulni.
Szerintem az nem megy, ha magaddal nem vagy megelégedve és közben azzal szeretnél foglalkozni amivel pont magadat szeretnéd megmutatni.

Bejövök ide leírni, hogy nem értem, hogy miért kell ezekről a csokiszeletekről leírni, hogy paprikának kissé édesek, erre a Mácsai már leírta... Akkor 'cakát.

Na, ha megfelelő távolságtartással próbálom a filmeket nézni, azt kell mondjam, hogy valóban van egy kis mosóporreklám ízük, amin nem csodálkozom egyáltalán, hisz jól éreztük magunkat, jól szórakoztunk, és szinte mindenkinek tanulságos, volt a tábor, pontosabban volt akinek a "gátlásait oldotta", és volt aki konkrétan tanult fényképezni, filmezni, de azt hiszem az a legfontosabb, hogy mindenki egy "másik szemlélettel" nézi a képeket, filmeket ez után a tábor után. Azt meg szerintem érdemes látni, hogy ezek a beszélgetések ezt tükrözik. Ha valakinek, ennek ellenére az a véleménye, hogy reklámfilmet látott, azzal sincs semmi baj, csak egy csomó kérdést fel vet bennem, amit egy asztal mellet lehetne megbeszélni leginkább, meg azt gondolom még, hogy ilyen őszinte reklámfilmeket kéne vetíteni a TV-ben is, mert akkor nem vetetnék meg az emberekkel azt a csomó szart a szupermarketok.

Márti, ha egyetértő emberek ne készítsenek interjút, egyet nem értők meg minek, akkor eszerint senki ne készítsen interjút, vagy ilyen mifenét, akármi is ez? A kérdezésben amatőrök kérdeztek a válaszolásban amatőröket. Legalábbis többnyire. Lehetnek rossz filmek, de én, aki ott láttam/hallottam ezt, inkább őszinteséget láttam, és nem rosszságot. Ez olyan mint a fényt kapott kép, vagy a bemozdult izé, vagy a kivehetetlen akármicsoda. Van valami benne, ami nem a technika, hanem más, attól talán független dolog. Hogy szarul kérdezek, és zavarba jövök, ha válaszolni kell, de amit kinyökögök, az legalább nem megjátszott. És szerintem ezért zavart minket/sokakat az a mosóporreklám asszociáció, mert az egy totálisan őszintétlen valami, ezek a filmek meg (nem ez itt fent, hanem a többi) lehet, hogy szarok minden oldalról, de hogy nem őszintétlenek, az nagyjából biztos.

zsolt:
mint említettem ebben a témakörben nincs több mondnivalóm..

A címben nem állapodtunk meg, én döntöttem így, mert nem volt címük, hogy legyen xy portréja, vagy mije, és ezért lett ez, hogy hát akkor legyen az ő filmje, hisz ő a főszereplő.

ami a többit illeti az interjúkat illetően, úgy gondolom, hogy ha elvetjük azt a lehetőséget, hogy alapvetően rafkós őszintétlenségben előre programozott reklámfilmnekről van szó - márpedig nem erről, ez gondolom nyilvánvaló - akkor én azt mondom, hogy cincálni nincs értelme.

olyan ez, mint egy makrofotó, csak filmben. lehet gyönyörködni benne, mert szerintem az arcok, az azokon megjelenő gondolat, a kérdés hatása, az egész helyzetből adódó mindenfélék nagyon szépen látszanak és nagyon emberi és szép, ahogy ez megtörténik, és van például épp az a rész, amikor Nóra Ferit kérdezi és ott van abban épp az a rész, ahol Nóra vissza-visszakérdez és ott Feri olyan nagyon emberi és esendő, ahogy a maga véleményét tartja, de közben végig is gondolja, és közben az idő sürgeti és zavarban van és a végén az egészre amit mond, egy pont ellentétes jelentésű mosoly és fejmozdulat kerül, hogy na, szóval ezek a szépek.

Roland, én nem gondolok többet, mint amit leírtam. De ha gondolod, megbeszélhetjük ezt a kérdéskört, mert van mit beszélni rajta, vagyis van véleményem - nem konkrétan erről a helyzetről, hanem globalice - csak ne itt, hanem a fórumon, mert úgy gondolom, hogy ezt a helyzetet meg kellene tartani az egyes munkákhoz tartozó dolognak.

szóval csak "megszólalok" ez ügyben pedig megfogadtam hogy nem fogok
szóval :
" Márti, az olyan asszociációval, aminek semmi köze nincs az alkotáshoz, hovatovább meg se kell hozzá nézni, nem tudok mit kezdeni, mert nincs tétje. A kamera elé ülni, és beszélni, annak van tétje. És lehet a világba bele asszociálni, ha az ember elsősorban odáig el tud jutni, hogy tiszteletben tartja az alkotást és az alkotót. L’art pour l’art tét nélkül rombolni lehet és nem építeni. "

szó nem volt itt részemről rombolásról stb.
nem értem miért gondolod ezt zsolt

hát ez az oldal pont arról szól hogy próbálunk egy más képjeiről, alkotásiról véleményt formálni és nem "csak" oda írni hogy milyen jó
pont te szoktad ezt zsolt firtattmi a legjobban..

de többet én nem írok
asszem leírtam ezelőtt már mindent amit tudok mondani...
esetleg még annyi
hogy 42

Nóra, nem gondolom, hogy ez szándékos, és azt sem gondolom, hogy én jobban csináltam volna, de azért látom, hogy ezek interjúnak nem igazán jók, és a címük sem igazán jó, mert szerintem az ilyen interjú-féle, az a kérdező filmje inkább az kérdezettről, és nem fordítva.

Zsoltu, én elhiszem, hogy spontán történt, és abba is belegondoltam, hogy én sem tudtam volna jobban csinálni. Azt jónak is gondolom, hogy az alany nem kapott időt, hogy spontán kellett őszintén felelni, viszont a kérdezőknek szerintem ez nem tett jót.
És szerintem az sem, hogy valószínűleg mindenki hallotta az őt megelőző beszélgetéseket.

Nóra, nem arról van szó, hogy az ember ne mondja el, ami neki jó. De akkor nem szerencsés két egytértő embernek készítenie az interjút az adott témáról, mert az ilyen alákérdezős álinterjúnak fog látszani.
Amit a táboros alá írtál, azzal nekem nincs gondom.

Én abban is, amit leírtam, érzem, hogy ömlengésnek hangzik, túlzott dícséretnek vagy mittudomén. Dehát ha valami jó, hát miért szégyelljem kimondani, hogy az jó volt? Eltompította a sok mosóporreklám a jóérzés-érzékeket? Akkor még szerencse, hogy nem nézek tévét, nem tudom, igazából milyen a mosóporreklám-feeling. Én le vagyok ragadva a Müszi-nél. :-)

Márti, tök igazad van, csak egy dolgot kell tudni és én ezt így gondolom: a film nem választható szét alanyra és kérdezőre, a filmek éppúgy szólnak a kérdezőről és a válaszadóról, tehát amilyen izgalmasak a válaszok éppolyan izgalmasak a kérdések és a kérdések éppúgy egy portrét adnak, mint a válaszok, sőt, a fel nem tett kérdések is és a ki nem mondott válaszok is. Elhiheted, senkinek se mondtuk, mit kérdezzen, hogy na, a legjobb mosópor az estiskoláé, maga a helyzet adott egy ilyen folyamatot, ráadásul úgy lettek a tagok belevíve ebbe a szituációba, hogy maga a szitu se volt előtte felvázolva nagyon, mondjuk úgy, meglepetés lehetett, hogy mi fog történni és sok időt nem hagytunk direkt az agyalásra.

Márti, én ezt a megítélést koncepciózusnak fogom fel, amit itt mondasz. Én azt kérdeztem, ami eszembe jutott, és nem vártam el semmit válaszként (bár nyilván ezt nem hiszed el). Biztosan rossz kérdezési technikát használtam, hiszen egyet sem ismerek.

Jó, hogy éppen rossz helyre írta be, az igaz, de nyilvánvalóan a többi filmre gondolt vele. És én értem is az asszociációját, meg az Árpi megjegyzését. Ennek az lehet az alapja szerintem, hogy az interjúk egy részében koncepciózusak a kérdések. Ez azt jelenti, hogy a kérdező szerint van egy helyes válasz, és annak a kimondására akarja rávenni az alanyt. Például amikor a Nóra kérdezi a Ferit, az teljesen ilyen. Nem a Ferire kíváncsi, hanem azt akarja hallani, amit ő gondol. (hogy a közösség az fontos. ez így is van, de Feri szerint nem ez a fontos, ezért nincs is békénhagyva a válaszával.)
A másik ilyen, hogy az Estiskola az jó. Nyilván jó valamiért mindenkinek, különben nem akarnánk itt lenni, de az valahogy kínos szerintem, hogy az interjúk nagy része erre van kihegyezve, hogy dicsőítsen - ebben is hasonlít a mosópor reklámokra)
Az jobb lett volna, ha maradnak a kérdezők az eredeti aránynál, ahogy a Szőke kérdezett, mert ő kíváncsi volt a negatívumokra, a félelmekre is, tehát igyekezett teljes képet festeni. Ehhez képest a többiek inkább csak a megerősítő válaszokra voltak kíváncsiak.
Ezzel nem a helyzet őszinteségét vagy nehézségét akarom kétségbevonni, hanem egy rossz kérdezési hozzállást és technikát érzékelek.
Szerintem ez hasznos észrevétel lehet. Nem csak alanznak lenni nehéz, hanem kíváncsinak lenni, és jól kérdezni is.

Én így értettem a Roli megjegyzését, és szerintem ebből a szempontból jogos. (nem erre a filmre, a többi nagy részére)

Márti, az olyan asszociációval, aminek semmi köze nincs az alkotáshoz, hovatovább meg se kell hozzá nézni, nem tudok mit kezdeni, mert nincs tétje. A kamera elé ülni, és beszélni, annak van tétje. És lehet a világba bele asszociálni, ha az ember elsősorban odáig el tud jutni, hogy tiszteletben tartja az alkotást és az alkotót. L'art pour l'art tét nélkül rombolni lehet és nem építeni.

Máshogy mondom: azok az emberek, akik a táborban megtiszteltek minket és egymást azzal, hogy a kamera elé ültek, és beszéltek, ráadásul ezt vállalták utólag is és ezeket megosztják veletek, velünk, egy alkotási folyamat során úgymond megszültek, világra hoztak valamit. Én azt gondolom, hogy ennek a keresetlenségét, hibáját vagy főleg formáját asszociálni a tartalma és a folyamata helyett tévedés. Az az asszocióciós helyzet, ami úgy épül fel, hogy maga az asszociáló védve marad és ő maga saját magát nem meri, tudja, képes ugyanebbe a helyzetbe hozni, nekem nem nagyon sokat jelent.

Mégmáshogy mondom: talán mindenki aki ott volt, egyetért velem abban, hogy a filmeket onnantól lehet átérezni igazán, ha magad is kipróbálod, milyen egy ilyen helyzetben lenni. Én erre sarkallok mindenkit, mert az alkotónak tudnia kell azt is, milyen a másik oldalán lenni a kamerának, a fényképezőgépnek. Ha nem tudja, nem tudja azt sem, hogy mi zajlik le a másik oldalon. Azért nem a szakkörbe kerültek ezek a munkák és van nekik külön oldalrész, mert ezzel azt akarjuk jelezni, hogy ezek a történetek már csak a hely miatt és a szituáció miatt is mások, mint otthon a védettségben dolgozni. de ezt te is tudod, meg azok mind, akik már voltak táborban.

A kisfilm jó, amit Gabor mond, az úgy van, nem csak vele, hanem szerintem ezzel nagyjából mindenki így lehet.

Elgondolkoztam azon, hogy a Roli le lett tolva az asszociációja miatt. Szerintem helytelen asszociáció egyszerűen nincs. Hiszen az nem egy állítás, hanem egy érzet, egy szubjektív benyomás, amivel egyszerűen értelmetlen vitatkozni.

remélem azért ezzel elégedett vagy Gábor, nagyon szép kis egypereces.
asszem Gyulának sikerül úgy bemutatni téged ahogy vagy.
(ki-ki kukukucskál a herceged belőled)

Nekem ezek a kisfilmek kicsit szektás jellegűek, ezt kivéve. Ez nagyon jó lett!

Zsolt, te hallottad, miről beszél az a faszi a képen?

Nyomj már fel valami újat, hogy ne szenvedjen itt elöl a pellengéren!

zsóti:
beismerem hogy marhaságot írtam
de
az azon nem változtat, hogy nekem télleg ez jutott a filmekről eszembe

Roli, látom nehezen megy beismerni, hogy most marhaságot írtál, függetlenül attól, hoyg ráadásul rossz helyre is, de semmi baj, így szeretünk téged. Ha gondolod, kipróbálhatod te is, hogy leülsz egy kamera elé és csinálsz magadról egy ilyen vallomás filmet. Aztán meglátjuk, mosóporreklám lesz-e belőle. Mindenesetre talán annyit elfogadsz javaslatul, hogy mielőtt valamiről véleményt írsz, mondjuk főleg egy filmnél, ahol szöveg is van, nem csak képek, megnézed azt, és próbálod értelmezni, amit látsz és hallasz. Az sose árt. még az is lehet, hogy megérted. :)

én se értettm miért kellett ennyit magyaráznom :)))
aztán mikor észrevettem hogy nem jó helyre írtam a dógaim akkor picit már jobban értettem miért nem érthető

"ja, ezt mondjuk nem néztem meg.."

Roli, akkor nincs miről beszélni. Bocs.

ja, ezt mondjuk nem néztem meg..
szóval nyilván a többire írtam
de
a megfejtéseket nem szoktam keresni csak mint mondtam leírtam az első asszociációim
és őszintén és sokadszor mondom hogy a formai asszociációm volt ez

és nyilván elnézem hogy nem érted..

egyébként meg nem írom le de ugyis tudod mire gondolok :))))
(és nem a pina)

Roland: Vicces, hogy pont a kakukktojás-filmre mondod azt, ami a töbire igaz... vagy nem vicces, mindegy. Szóval ez a film pont nem olyan, mint a többi, ahol leültünk a fix kamera elé és kérdésekre válaszoltunk a kérdésekre. Ráadásul, amit Gábor leírt, az egy külön csavar a történeten.

"és ott is általában alig mozog a kamera.."

és ott is. nem roli, ott alig, itt meg kurvára körbejár egy emberi arcot. És Jarmush se.

Szerintem Roli nincs semmi baj, de neked is kell tudnod elfogadni, ha rossz az irány, ami felé a megfejtést keresed, amerre asszociálsz. Pina nélkül is. Meg azzal is. Tudjuk, hogy neked mindenről az ugrik be, de ezt fárasztó leírni mindenhol. Szerintem. Nézd el, ha nem értem, és ha - mivel te is voltál táborban, pontosab tudod - ennél többre gondolok egy-egy munka értékelésénél, elemzésénél. Arra meg te fogsz tudni magyarázatot adni, hogy miért épp ehhez a filmhez írtad, amit, miközben ez a film az, ami a legtöbbet mond el egy helyzetről, a zár kinyitásáról.

Szóval az úgy volt, hogy egyszercsak mind összegyűltünk, Szőke leállította a kamerát és sorba minenki beült egy kényelmes fotelbe és valaki más meg kérdezte. Én ezt útáltam, úgyhogy meg is mondtam, hogy köszönöm nem, én ezt nem csinálom. És ennyiben maradtunk.
Kicsit késöbb a feladat portrékészítés volt. Párosával fotóztuk egymást, illetve nyilván aki videózik az filmet csinált. (Gondolom késöbb ezek is felkerülnek.) Engem itt hozott össze a párosítás Gyufával, akival nagyon kell vigyázni. Hirtelen úgy gondolta, hogy nem fotóz, hanem filmet csinál. Azt mondta, csak üljek le a búboskemence elé. Ő majd filmez, de nem lesz benne az egész arcom. És csak beszéljek arról, miért nehéz kamera elött beszélni. Na így készült ez a film.

negyedjére egyébként a kávé és cigaretta (jim jarmusch) című film jutott eszembe
de ezt nemtudom racionalizálni ennyire hogy miért
de ott is elég stabil a kamera de ott már nincs kérdezgetés
de ott is ülnek a filmben végig a szereplők

szóval
ez ugrott be róluk elsőre
nem mondtam , hogy csak ennyi, de sak ezt írtam le ez tény
de az első asszociációm ez volt
a második meg télleg a pina..
mert hogy a pornó filmekbe mikor válogatnak akkor is ül az alany a kamerák előtt
és kérdezgetik
és ott is általában alig mozog a kamera..

és igazad van bármilyen más film ami hasonló beugorhatott volna (nyilván így működik az asszciáció
de nekem ezek ugrottak be
most mi legyen ? :)))))

Roli, de se a tartalom, se a forma nem az. Ebben mi a sértődés? Ilyen elven minden olyan film, amin nem látod a kérdezőt, az. NA de ha neked csak ennyi asszoc jön le, azzal nem tudok mit kezdeni. Ha végignézed a sorozatot, mindenki leült a gép elé és beszélt, kérdezték. Gábor mondta, hogy nem szeretne. Gyula meg nem hagyta annyiban, és megcsinálta ezt a filmet, amin van is modell, meg nincs is. Ott is van és nincs. Ráadásul egészen pontosan fogalmaz Gábor a filmben. Erre a te asszocod most marhaság. Ilyen egyszerű ez és ezen nehogy megsértődj már, te is írhatsz néha hülyeséget, vagyunk ezzel így mindannyian.

szóval azokban a reklámokban van az, hogy a kisit zavarban lévő interjú alanyokat (akik nem híres emberek, szóval "ismeretlenek"
kérdezgetik és a kérdező nem láccik sak a hangja hallacik

nem azon volt részemről a hangsuly hogy mosópor reklámon volt c
hanem a formáján
szóval ez már miért lenne marhaság
télleg ez jutott eszembe róla..é rögtön utána nyilván a pina..utána meg az üvegtigris mikor a rendőrségen ülnek a szereplők és kérdezgetik
és után megint a muffokon járt az eszem, majd a vacsorán.ennyi

de ezen megne sértődjetek már..

Jó, hát Roli is mondhat marhaságot, belefér - asszociációként se értelmezhető, mondhatnám, semmi köze, de lehet, hogy Roliban így maradt meg az utca embere. Mondjuk elég érdekes...

Ezt én se értem, hogy ebben miféle mosóporreklámot lehet látni. Nem vagyok nagy filmkedvelő, de ez előtt az ötlet előtt le a kalappal.

hirtelen asszociáció
mikor odamennek a reklámokban az utca emberéhez és kérdezgetik
és ez ugrott be
azért is mert ott is kicsit zavarban vannak..
vagy mittomén miért

Roli, nem biztos, hogy teljesen értelek, lehet, nem bennem van a baj, elmondod?

nekem ezekről picit a mosópor reklámok jutnak eszembe...

Új hozzászólás