Szintén egy pályázatos képem. Itt is dominál az egyszerűség, mert ugye a kevesebb, több!
Kíváncsi volnék arra a pályázatra, ahová ez a kép bekerül, nem nagyon értem, és ezt most ennél a képednél mondom el, az összes többi gyufás képedre is ez fog vonatkozni. Nekem önmagában az, hogy keresztbe teszünk gyufákat még akkor is, ha a középső gyufának nincsen feje, valahogyan még kevés, tehát ez nekem nem adja ki, hogy mit is akarsz mondani, azon kívül, hogy ez egy A betű. Valaminek kell még történnie, fröccsen rá egy kis festék vagy tinta, valami történjen ezzel a háttérrel, amiben ez benne van, megint azt mondom, hogy helyzetbe kell tudni hozni. Ez így önmagában nekem nem fotográfia. Miért lett lefényképezve ez a három fadarab, mit akarok ezzel mondani, mi az üzenet, mit akarsz közölni a nézővel, miért nézzem ezt én? Ezek fontos kérdések, hogy gondold bele magad a néző helyébe, hogy mit nézzen rajta és miért nézze ezt a képet. A kísérleti fotográfia terepe szép és gazdag terep, de előbb ahogy azt korábban írtam, tisztába kell jöjjél magaddal, anélkül nem fog menni. Máshogy mondva, vaktölténnyel lövöldözöl egy westernfilmben. (hegyi)
A tavalyi Nikon7 pályázatra ment, volt hat olyan kategória, amelyeknek ezek voltak a nevei/jelei, azaz a japán számok alakja írásban. Ezeket másoltam le gyufákkal, puritán környezetben. Ott bejött.
Valamiért nem engedi szerkeszteni az előzőt.
Valamiért személyes kedvencem ez a hat képből álló sorozat, nekem annyira sugározza az egyszerűséget és tisztaságot, hogy nagyon. Mondhatjuk úgy is, a művész nem akart ezzel semmit kifejezni, gondolkodjon a néző rajta. :)
Majd felteszem a többit is, hátha úgy összébb áll.
Értem, és megértem, lehet csak én nem vagyok erre fogékony, de nekem ez így steril maradt, és ezért mondtam, hogy valamivel én belebarmoltam volna, hogy ez a sterilitás elmúljon róla.