Rögtön az első, amit szeretnék elmondani, az, hogy ez a kép bemozdult, és ez nagyon sokat ront az élvezeti értékén. Azt mindig ellenőrizni kell, hogy milyen expozíciós idővel dolgozik a gép, 30-adot könnyen be lehet már rázni, tehát a fényviszonyokat, a blendét, és a zársebességet úgy kell megválasztani, hogy akár kézből kitartva ez stabil maradjon. A másik megoldás, hogy exponáló zsinórt szerzel, és fölteszed állványra, vagy állványon használva egy időzítőt bekapcsolsz, az általában szokott lenni a gépeken, és azzal fényképezel, de valami megoldást kell arra találni, hogy ezek a képek élesek és bemozdulásmentesek legyenek. Ennek a képnek ugyanis a lényege pontosan az lenne, hogy a haj szálai, a haj formája adhasson ennek egy ritmust, mesélhessen, és létrehozhasson egy lírát. A másik dolog az, amit más képeknél is mondtam már, csendéletnél, portrénál, hogy a képnél nagyon fontos az, hogy milyen tömegek jelennek meg rajta. Kicsit hunyorítunk, vagy ha szemüvegesek vagyunk, akkor levesszük a szemüvegünket, és csak foltokat látunk, és ezek a foltok milyen mennyiségben, milyen súlyban vannak jelen. Most, ha megfigyeled, a képnek a jobb felső sarkában van egy nagy fekete tömeg, ez viszonylag egységes tónusban van, és ettől egy összecsomósodott helyzetet hoz. Ha a hajjal akarsz dolgozni, az akkor szép, ha annak van egy esése, egy íve, fénye, és - Demeter kiabálja: selymes. Ezt létre kell tudni hozni, ezt meg kell tudni világítani fénnyel, ki kell emelni térben. Most ez egy nagy kupac lesz, és ebből két helyen bomlunk ki, két kis tincs az, ami igazán kiemelkedik, azok az életlenség és a bemozdulás miatt nem tudnak olyan erővel létrejönni, mint, ahogy meg kellene jelenjenek. Tehát visszaadom a leckét ismétlésre, az irány jó, a gondolat jó, a megvalósításnál kell arra törekedni, hogy a sprőd, nyers kép megjelenítésből tovább tudjunk lépni, és az egésznek térbeliséget és plaszticitást tudjunk adni. Ismétlés. (hegyi)