A képhez illusztrációnak ezt a rádióadást választottam.

Gábor, itt most te palira veszed a néződet. El akarod vele hitetni, hogy itt valami több is történt, mint ami a tánc ritmusából, lépéseiből adódik. Én nem tudok táncolni, de láttam már embereket táncolni, van az 50-es éves fílingje, amikor a kiskocsmában táncra perdülünk, nyilván ebben elvileg van egy hódítási helyzet is, minden egyes ilyenben, mert a táncnak ez alapvető értelme, de ez a leltárszerű háttér, amit itt most látunk, mintha a Szomszédokból lenne kimetszve egy kép, ahol a Magdi anyust pörgeti a Béla bácsi, itt nem történik semmi más, mint hogy táncolnak. Igen, a táncban hol közelebb, hol távolabb kerülnek egymástól a párok, és most sikerült lefényképezned azt, hogy távol van, pörgeti a nőt, magához húzza. De azért nézzük meg, ami ebből árulkodó, hogy nagyon is decens és visszafogott az a mód, ahogy ez a férfi a nőnek a derekát megfogja: egy ernyedt kézzel tartja, tulajdonképpen ez egy nagyon elegáns gesztus imitációja, semmi több. Mint tanulmány oké, de én erre nem nagyon tudok mit mondani, hogy akkor ez így most hogy van. Attól, hogy ennyire szűkre fogod a képet, az egész háttered ugrál. Nem azt mondom, hogy ez csak állványról megvalósítható, de az, hogy bemozogjuk a teret, az most abszolút ki van hagyva. Szűkre vágtad, te mozogsz a kamerával, nem hagyod, hogy a táncolók maguk mozogják be a teredet. Nagyot nyitunk, és hagyjuk, hogy a képhatárainkon belül ők ezt átmozogják jobb széltől bal szélig, fentről le, lentről fel. Ha így készítesz egy sorozatot, akkor benne van a tánc dinamikája. Ez most nem történik meg, mindig középpontra vannak véve, iszonyú szűkre vágott térrel. Ez nekem így nem hozza a táncot, bocsánat. (hegyi)