Hol? Mikor? Merre?

Az Ági féle környezet, város és világ megfigyeléseknek egyik újabb epizódjánál járunk most. Sok minden fölfedezhető itt a képen. Hogy innen, a fényképezés kiválasztott pozíciójából láthatóak – talán a Vörösmarty téren, vagy nem tudom hol – a vásárosok bódéjainak a kis takarásai, hogyha jön az eső, akkor oda még egy-két papundeklit beraktak, ami nyilván lentről a Közterület Felügyelők szempontjából nem látható, lentről szépnek tűnik ez az egész vásár, föntről pedig egy kicsit kaotikus és ilyen szedett-vedett. Látható ez egy iránynak. Láthatóak a vastraverzek ezen a hőszigetelt ablakfelületen és láthatóak a régi klasszicista házak és más elemek, meg még valahogy egy kicsit ilyem becsúszva ott egy feldíszített karácsonyfa és az emberek. Sok minden látható, darabszám szerint sok minden fölsorolható, de így, egészében, együtt, hogy a kép közepén egy ilyen alumínium konzol lefestve szétvágja ezt az egészet, nem áll össze egységes értékké ez a kép. Pedig, ha megnézzük és én úgy sejtem, hogy csak a döntésen múlik, az alkotó döntésén, hogy az ünnep filozófiájára mit keres meg. A kép jobboldali szakaszában a fölső részében, ahol látható ez a klasszicista épületsarok, látható ez a külső rögzítő felület, beszűrve fátyolszerűen, abban egy női alak tükröződése is észrevehető. Ha csak azt az egy részt kiemelnénk ebből a képből, valószínűleg ugyanennyi filozófiát tartalmazna, mint ami itt az ünnep leckére listaszerűen beérkezett. A megfogalmazás lényege az, hogy a kevesebb sokkal több lenne. Most ugyanakkor nem emelődik ki az a Mona Lisa szerű kis sarokmotívum, hanem ez is ugyanúgy ebben a sorlistában helyezkedik el, amit az előbb elmondtam. És nem tudja erősíteni a képet, hanem ebben a káoszban még egy darab a nagy tömegelhelyezésben és nem érkezik át az a fajta szándék, amit sejtésem szerint az alkotó szeretne. Tehát megint azt mondom, hogy jó dolgokhoz nyúl az Ágnes és több elmélyülés kellene. Én ezt a 26-os lecke ünnep házi feladatot visszaadnám ismétlésre. Ott vannak benne a meglátások, a jelzések, csak legföljebb valami miatt, nyilván mert túl sok élmény volt, a figyelmet elkerüli és így az alkotási folyamatból nem sűrűsödés jön létre, hanem egy összekeveredés. (szőke)