Menny és pokol.
Szorgalmira megvan az egy disznó, gyerekkoromban volt, hogy a szomszédhoz jöttek külföldi rokonok karácsony körül és akkor hoztak ilyen vékony ilyen dobozt, amin valószínű késekkel, vagy sniccerrel ki voltak vágva és ilyen fotó volt rajtuk vagy színes festmény és oda volt írva, hogy ezt december 16-án, ezt december 18-án, meg volt szabva, hogy egy kis ilyen fület mikor lehet kinyitogatni és marha jó kis csokik voltak benne. Én néha disznólkodtam, hogy kinyitottam a 22-eit is. Namost nagyon az az élmény van bennem kedves Gábor, hogy fogom a pedellus számítógépét, és egy ólajtó bolgár gyártmányú 18 cm pengehosszúságú műanyagbetétes disznóölő késsel kivágom az ablakokat, hogy megtudjam, hogy mi van mögötte. Egyszerűbben próbálok fogalmazni: ez a fajta vibráció, ami az ablakfelület és a fal közötti feszültséget adják igenis sarkallnak arra bennünket, hogy a néző, aki egy látogató is lehetne és az az asszociációja ott van, hogy ezek mögött az ablakok mögött emberek és történetek lehetnek, szeretne bejutni. René Magritte híres szürrealista festőművész előszeretettel használta ezeket a ritmikai játékokat, hogy ajtókon és ablakokon át látható tereket tovább nyitott. (szőke)
értékelés:
És melyik volna a menny? :)
Amúgy én túlzásnak tartom ezt az alcímet, mert vizuálisan egyáltalán nem érzékelem ezt a drámai különbséget. Számomra inkább ritmusjáték a képed.