Dam da dam. Da dam dam. Kába kattogás. Fák, bokrok, buckák. Buckalakók. Da dam. Lakatlan lakóházak. Építkezés, újabb házak. Dam da dam dam. Graffitis falak színes folyondárja a lombok között. Villan. Zöld zöld vörös ezüst zöld zöld. Levegőért kapkodva haldokló világunk szürke szája szélén kis buborék remeg. Vérhab az. Vörös vörös dam dam. A kontúrok felpuhulnak, a dolgok jelentésüket vesztik, minden összefolyik. Zöld zöld da da dam. Zöld zöld da da dam. Kórházi folyosó zöld zöld küszöb, műtő dam dam. Jövés, menés, pakolászás. Arcok villannak. Valaki fölém hajol. Szervusz – mondja. Nem ismersz meg? Ősz haja táncot lejt a fényben. A Zsófi mamája vagyok. Ilyen pici korod óta ismerlek – mutat valamit, amit nem látok. Da dam. Szólni próbálok, de nem megy. Szikrázó szöszök mindenütt. Da dam. Da dam. Testem ólomnehézzé válik. Egyre mélyebbre és mélyebbre süppedek. Küzdenék ellene, de az örvénylés immár megállíthatatlan. Dam…dam…dam. Még látjuk egymást – hallom egyre messzebbről, majd lassan halvány mosolya is szétfoszlik az égen. Egyre fényesebb lesz, fehér fehér, da dam…da dam..da… (sípszó)