A ritmikai játékok, a test megfigyelései, a testem, a testünknek a megfigyelései kis utcájában egy nagyon szellemes, aranyos, intim helyzetet látunk. Az emberek nagy többsége amikor valamilyen fajta testi közelségben vagyunk, közösségi helyszíneken, szaunákban, uszodákban, ahol többségében az emberi testtel találkozhatunk, merthogy a nap 24 órájában az európai ember számára a teste nagy része a külvilág, a többiek felé fedett, titkolt, ebben a kategória rendszerben tulajdonképpen sokszor lehet azt látni, hogy testünk különböző részeit takarjuk és azt mondjuk, hogy igen, azok titkosak és nehezen megközelíthetőek, mert védem. És talán ebben a szemérmességben még a lábunkat mutatjuk meg legkönnyedébben, azt gondolva, hogy a láb nagyon kevésbé árulkodik rólunk. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy a talán fürdőkádban, vagy egy ilyen valamilyen edényben, amiben ez a fürdővíz van, és ebből kikandikálnak a lábak, feltételezhetően mondom talán egy fürdőkádban, ettől mégis az egésznek van egy intim hangulata, a fürdés személyessége, ahova a fotós bennünket beinvitál, megbízik bennünk, az Estiskolásokban, és azt mondja, hogy nézzétek, ilyen az én testem, ilyenek a lábujjaim és így játszanak, így báboznak ezek a kis testrészeim. Nagyon erőteljes a képen a csontszín mellett, amely a buborékok és ez a habos víz festőisége, a bőrszín megválasztásai és ez az erőteljes rózsaszín. Ez a rózsaszínesség egy picit átsejlik itt a habok között és ettől van az egésznek egy ilyen frissessége ilyen kis vidám hangulata. Én úgy gondolom, hogy ugyanakkor, ha már az ember úgy dönt, hogy egy érzelmes, akár azt is mondhatnánk érzéki felületet választ modellként a maga fotójához, akkor el kell dönteni, hogy mennyire vagyunk ebben szemérmesek, vagy sem. Véleményem szerint a hosszúra fekvő formátumra és hosszúra komponált, de nagyon szűk pallószerű felület azért evvel a formával dolgozik, mert valószínűleg az eredetileg nagyobb méretű képben, vagy a képválasztásban a test különböző részei, talán térd, boka is megjelenhettek. Így viszont a mostani kompozíció az kissé fojtogató. Nagyon szűk ahhoz, ami itt a lábakkal történik. Miközben van egy invitáló hangulat az egészben, hogy gyertek, megmutatom magam és köszönök magamon keresztül, ugyanakkor a kompozíció, tehát az, hogy egy ilyen húzott, hosszú képet látunk, az pedig pont arra utal, hogy csak látszólag vagyok nyitott felétek, éppen a kompozícióval valójában be is zárulok. Ennek ellenére én ezt egy jó képnek gondolom az első lecke portré arc nélkül kategóriájában. Ide egy zárójeles megjegyzést természetesen a többiek miatt is teszek, hogy az alkotó nem erre a házi feladatra küldte a képet, hanem az akt házi feladatra. És ezt csak azért szeretném itt megjegyezni, hogy esetleg ne legyen félreértés. Én azt gondolom, hogy az akt házi feladat, amely egy sokkal nagyobb sorszámú, sokkal későbbi feladatunk, véleményem szerint több alázatot igényel. Mindennek el fog jönni az ideje. Ugyanakkor az első leckének, vagy az első lecke kategóriájában elfogadhatónak tartom, ha az Ágnes is egyetért, ezt a képet. Arra megvan a két disznó. Ugyanakkor a testtel való megismerkedés képzőművészeti szempontból, fotós szempontból több bátorságot igényel, és ezért mondanám azt, hogy ilyen értelembe ne az akt házi feladatban foglalkozzunk evvel a képpel, mert akkor természetesen egy másfajta értékelést kellene, vagy kellett volna tennem. (szőke)
értékelés: