Kamaszok
Csak virtuálisan komponálhatóak egy képbe.

Egy nagyon jó hangulatú képet látunk, nem vidámság miatt jó hangulatú, hanem mert egy pontos üzenet, fogalmazás, helyzetkép a családról. Amit talán meg lehetne próbálni, hogy az egyes alakokra úgy exponálsz, hogy picit erősebbek, picit karakteresebbek maradjanak, hogy az ágy ne szűrődjön ilyen erősen át. De az ötlet, a kép ettől még három disznós, ha foglalkozol még a témával. (szőke)
értékelés:

Hozzászólások

én azt látom, hogy mindegyik ül a maga kis világában, gondolom külön lettek odakomponálva is, mégis valahogy összetartozás is érezhető, vagyis semmiképpen sem tűnnek idegennek egymásnak. tetszik ez a kettőség érzés, illetve ez nem is olyan, inkább egy normális családi érzés...azt hiszem.
vagy valami ilyesmi:)

Akkor az én látó szememmel van baj. De nyitott vagyok a tanulásra, fejlődésre.

Én azt remélem, benne van. Tekintetben, testtartásban, elhelyezkedésben.
Ha nem látszik, az baj.

Azt a megjegyzésbe írt mondatot de jó lenne valami képi eszközben is viszontlátni, ha ilyen fontos üzenet az alkotótól.

szerintem is, érdekes lett
de visznek mindent a "modell" tekintetek

Új hozzászólás