Kémények

Kémények

A látszat ellenére nem szoftveres trükkök sorozatának eredménye ez a fotó. Véletlen szúnyoghálón keresztül fotóztam (naplementében) a szomszéd ház tetejét. A nylonszálak és a szembe fény akvarellizálta így a látványt. Gondoltam, hogy valami ilyesmi a hibaizmus is, de azért annál meg jobban belenyúltam talán... Utómunkaként csak vágás, pici perspektíva korrekció, és színeltolás történt (mivel eredetileg aranysárga színű, ami számomra elég zavaró volt. Lehet, hogy így is giccses, de úgy nagyon az volt. FF-ben pedig jócskán lecsökkent ez az érdekes akvarell hatás)

Elfogadom ezt a képet a hibába, mindazzal együtt, hogy nem vagyok száz százalékig meggyőződve ennek a hibás mivoltáról, de lehet, hogy a kiindulási alap, amit le akartál fotózni, az nem teljesen ez volt. Mindenesetre hiba, vagy nem hiba, a kép jó. Az egésznek van egy ilyen vérben úszó érzete, ezek a vöröses bordók erősen dinamizálnak, miközben a formai megjelenése ennek az egésznek egy délutáni naplementés időszakra utalhat. Ez a kettő egymásnak egy picit ellentmond, és ez hordozza a feszültséget is. Az, hogy a délután egy nyugalmasabb idő, az ember úgy elpilled, meg esti programra készül, miközben a vörös meg hozza a tüzet, hozza azt, hogy itt még valaminek történnie kell. A kompozíciót abszolút értem, elfogadom, jól működik. Nekem ez a kép egy 3 csillagos leckemegoldás. Köszönöm szépen! (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Hát, igen, én sem tudom teljesen eldönteni, hogy ez milyen mélységű hiba, lehet, hogy nem is válik meghatározóvá itt a véletlen képmódosító játéka.
Illetve talán csak egy felismerés, mivel innen kezdve bizonyára reprodukálható is a hatás... és talán ez különbözteti meg a hibát a nem hibától, nem?
Köszi az elemzést! :)

Köszönöm a többieknek is a figyelmet!

Nekem ez ütős kép ezekkel az erős felhő-alakokkal.

Nekem is filmes kissé, amikor ilyen hangulat-vágásokat raknak egy filmbe, pár másodpercre. Nekem ennek a jellegzetességét hozza ez a kép, amikor a főszerepet pont a háttérnek adják egy időre, mert ezek a foltok eléggé élőek, szinte mozognak számomra, ahogy itt megjelennek az erős színükkel és jellegzetes, lapos alakjukkal.

Sirály, miket nem lehet képezni a fénnyel! :)

Nekem kicsit fakóbb változatban tetszene.

Amolyan üvegházhatásos-környezetszennyezős mondanivaló is bújik benne, főleg, hogy ugye kémény.. szerintem

Köszi János :) Semmi más manipuláció nincs, csak formai alakítás, és a hue állítás. Az igazán érdekes számomra az, ami a kisebb kéményen létrejön áttetszőség, amit a vékony kis damilszálak okozhatnak, ahogy szétvezetik a fényt. De igazán izgalmas mondjuk emberalakokkal lenne ez nekem. El is tettem elkészítendőnek, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy másnak hordoz-e valamit ez a festményszerű világ...:)

Igen a piros-vörös nyilván túlhúzott, de az egész nekem ettől ad olyan 90' évek filmje hangulatot (VHS minőség stb..), szóval ezt én itt nem negatív értelemben jegyeztem.

Köszi János a figyelmed!
Most csak annyit, hogy színtér problematika kicsit gyengíti a hatást, mert fakóbbnak, és szemcsésebbnek látom mint az eredeti fotót, amin a fekete mélyebb.
A hegylakó sokadikat nem láttam, de úgy érzem, hogy túlzásnak aposztrofálod ezt :) Lehet hogy az, nem vitatom... :)

:))) utoljára a hegylakó (film) sokadik részében láttam ilyen "effektet" az égen.. :)
Egyébként nem is rossz.. valami világ végi hangulatot áraszt..

Új hozzászólás